A szegedi bibliopláza egy éve — Szellemi és társadalmi központtá vált a TIK

Naponta 3-4 ezer látogató, egy év alatt több mint 200 rendezvény, napi egymillió forintos működési költség: csak néhány adat a Szegedi Tudományegyetem Tanulmányi és Információs Központ (TIK) első évéből. Az intézmény igazi tudásplázává vált, ahol sokan akár egész napjukat el tudják tölteni. Fennállásának egyéves évfordulója alkalmából a TIK József Attila nevét veszi fel. Összesen 212 rendezvénynek adott helyet a TIK eddig, melyek közül 107 tudományos, 59 üzleti, 46 kulturális jellegű volt. Előfordult, hogy mindössze 20-an jelentek meg, de például egy pártrendezvényen 1100 voltak. Az év első három hónapja után sűrűsödtek a programok, októberben már 33 esemény helyszíne volt a TIK. Egyes nagy üzleti találkozók több mint egymillió forintot hoztak az intézménynek, de az egyetemi rendezvények bérleti díja kedvezményes. Az eddigi összbevétel nem éri el a 40 millió forintot. – F: dec. 3.

Régebbi hírforrás(ok): link