A gép, amely megrengette… Magyarországi fénymásoló-történelem

A fénymásolás — egyébiránt korántsem feldolgozott — magyarországi históriájában az 1985-ös év jelentette a fordulópontot, amikor a Soros Alapítvány — amelyhez a politikai vezetés közreműködő, de még inkább ellenőrző funkcióval társította hozzá a Magyar Tudományos Akadémiát — elindította a tudományos, közművelődési és felsőoktatási intézmények “korszerű eszközökkel”, vagyis fénymásolókkal való ellátásának programját. Abban az esztendőben — a pályázatra jelentkező 376-ból — 113 intézmény írhatta ki: ‘Ezen fénymásoló beszerzését az MTA-Soros Alapítvány támogatása tette lehetővé.’ A megfogalmazás nehézkességét az okozta, hogy az alapítvány a Nagy-Britanniában nagykereskedelmi áron beszerzett gyorsmásolókat, kevés kivételtől eltekintve, nem ajándékozta oda a pályázóknak; azokat — igaz, igen kedvező áron — meg kellett, s ami a legfontosabb, meg is lehetett vásárolni. Addig ugyanis ilyen beszerzésre csak igen korlátozottan nyílt lehetőség. Mint az Nové Béla Tény/Soros című alapítványtörténeti krónikájából tudható: két évvel korábban, amikor a Parlamenti Könyvtár legendás főigazgatója, Vályi Gábor miniszterelnökségig nyúló kapcsolatain keresztül kijárta, hogy a nagyobb könyvtárak — annak fejében, hogy komolyabb zúgolódás nélkül tudomásul vették nyugati könyvtári beszerzési keretük radikális csökkentését — egy-egy valóban modern masinával gazdagodjanak, magas rangú belügyi tisztek azonmód tiszteletüket tették szobájában, és figyelmeztették a másológépek ‘állambiztonsági kockázataira’.