A közszolgáltatók rendre hajlanak arra, hogy ne üzleti szempontból mérjék magukat. Tegyük fel, hogy ez rendben van. De akkor milyen szempontból mérjék magukat? Rájuk különösen jellemző, hogy nem anyagi eszközöket állítanak elő, és szolgáltatásuk értéke többszörös áttétel után jelentkezik. A szervezet által birtokolt vagyontárgyak mennyisége (bár könyvtár esetében kitérhetünk a dokumentumállomány vagy éppen a könyvtárépület névleges értékére) alig tartalmaz eligazodást arra nézve, hogy a szervezetnek a jövő felől nézve milyen szerepe van, és milyen eredményt hozhat. Az Intangible Asset Monitor (IAM) — nem tárgyiasuló vagyonelemek figyelemmel kísérése — kidolgozása Karl Erik Sveiby nevéhez fűződik. Szisztematikus hatékonyság-, megújulás- és stabilitás-mérést kínál a láthatatlan tőke mindhárom elemére. Ezek: – ügyféltőke (pl. használók számossága, imázs stb.), – szervezeti tőke (pl. munkafolyamatok eredményessége és hatékonysága), – tudástőke (a munkatársak személyes képességei, gyakorlata, intelligenciája stb.). E célra Sveiby mérőszámokat is ajánl. Mindig az adott szervezet tevékenységétől függ, hogy a kidolgozott mutatókészletből mit választ. Az eljárás egyelőre nem jellemző könyvtárakra, pedig lehetőséget jelenthet számukra, ha pl. egy időegység alatti tőkenövekményt ki tudnak mutatni. Mondjuk: növeltük az ügyféltőkét, a munkatársak intellektuális összképessége a létszámcsökkenés ellenére szinten maradt (azaz nőtt a hatékonyság), vagy az állomány csökkenése mellett növekedett a kölcsönzés / használat mutatója. Irodalom pl.: A láthatatlan tőkét is lehet és kell mérni / Boda György. In: Menedzsmentfórum (2003. július 16.) link , Az immateriális javak stratégiai készenlétének mérése / Robert S. Kaplan, David P. Norton. In: Harvard Businessmanager (2004) aug. p. 70-82, Pusztítást végez a gyenge cégvezető [interjú] / Radó István. In: Menedzsmentfórum, 2004. június 18. link , Szervezetek az új gazdaságban / Karl Erik Sveiby. Budapest : Közgazdasági, 2001. – 291 p. A KIT — mint eddig is — várja a kritikus, kiegészítő véleményeket, kérdéseket, javaslatokat. A menedzsment-eljárások korábban ismertetett elemei a link -on olvashatók.
Related Posts
Wikipedia — a demokratikus tájékoztatás eszköze, vagy veszélyforrás?
- KIT Hírlevél
- February 28, 2007
A lexikonok és enciklopédiák készítése és kiadása mindeddig tapasztalt szakemberek dolga volt. A Wikipedia (alcíme szerint a free encyclopaedia) megjelenése óta azonban más a helyzet. […]
Mennyiben hasznos az adófizetőnek a retrospektív konverzió?
- KIT Hírlevél
- October 21, 2009
A legtöbb könyvtárban a friss dokumentumok feldolgozását elektronikusan végzik. Ami alapján a leginkább keresett állományrész néhány év alatt közel egészében elektronikusan is kereshető. A retrospektív […]
Kötelező helyett: 5 remek, kortárs ifjúsági regény
- KIT Hírlevél
- October 18, 2017
Új nemzedéket köszönthetünk a magyar ifjúsági irodalomban. Az avíttnak tartott kötelező olvasmányok helyett az Eduline oktatási portál 5 könyvet választott ki, amelyet érdemes elolvasnia a […]