Pénteken, a Bartók teremben végül is nem dőlt el, hogy Az olvasás reneszánsza
(mint konferenciacím) tény-e, vagy inkább jámbor óhaj. György Péter szólt az
olvasás mai értelmezéséről és a jelenbe zárt olvasókról, akik a ma szövegeit
olvassák és írják, s nem érdeklődnek a múlt iránt. Őket egyelőre nem értelmezi
az olvasáskutatás. A 19. századig döntően kortárs irodalom létezett —
fejtette ki Kukorelly Endre — és máig is e század poétikáján
szocializálódunk, bár sajnálatos módon innen nem értelmezhető a mai kortárs
irodalom. Vezet járható út viszont a kortárs irodalom felől a klasszikus felé,
s ezt érdemes járni, no meg tanítani. Az olvasás ügyének leginkább talán az
irodalom(történelem)–oktatás árt. Nagy Attila a közelmúlt kedvenc
olvasmányainak jegyzékének változását mutatta be. Bakos Klára példák sorát
hozta a Nagy Könyv előzményeire és kifejtette, hogy a könyvtárak milyen
lelkesen támogatják az akciót. György Péter szerint e mozgalom az 1940-es évek
médiaszociológiáján alapul, amely azt vélelmezi, hogy a vonzó arcok olvasási
ingert váltanak ki. Ám e mintakövetésre alapuló elképzelés már akkoriban sem
működött. Másrészt lehetetlen dolog irodalmi alkotások között sorrendet
felállítani. A hazai mozgalom angol előzménye pedig voltaképpen a szavazást,
592 mint olyant kívánja népszerűsíteni. (Az esztéta a kérdésről az Élet és
Irodalomban fog publikálni.) Kukorelly megjegyezte: ha már így alakult, inkább
támogatni kell a Nagy Könyvet.
Az előadásokat hallgatókban felmerülhetett, hogy az olvasási szokások
szabályozási kísérleteinek — akár az iskolai oktatás mai gyakorlata, akár a
jószándékkal kikövezett könyvtári igyekezetek — van-e egyáltalán értelme,
haszna. Megkérdőjeleződik az archaizáló történelemszemlélet és a könyvtári
szándék is, mely ha az aktuális kampánymunkát jól is végzi, de nem feltétlenül
a jót végzi. Pedig Kazinczy szerint mindkettőre szükség lenne.
A szervező MKE-t dicséri, hogy könyvtárakkal kapcsolatban alternatív
véleményeknek is fórumot kínál. (MG)