Könyvtári szolgáltatás hajléktalanoknak — eredményes hallgatói projekt

Az amerikai felsőfokú oktatásban az elméleti képzés mellett jelentős hagyománya van a szolgáltatásnyújtás gyakorlati oktatásának. A Buffalói Egyetem könyvtári és információs szakán büszkék arra, hogy két ilyen jellegű kurzus is szerepet kapott az oktatásban. Az egyik ezek közül a könyvtári ellátás megtervezése a hajléktalanok közössége (Menedék) számára. A munka során a hallgatók naplót vezettek, melyben értékelték nemcsak a feladat alakulását, hanem társaik eredményét és a csoport egészének tevékenységét is, figyelembe véve a közösségi szellemet, a megnyilvánulás szabadságát, az egymás iránti bizalmat, a nyitottságot, a döntéshozó képességet és az időbeosztás is. Feltérképezték erősségeiket és gyengeségeiket egyaránt (jó problémamegoldó képesség, önállótlanságra való hajlam, humorérzék, becsületesség, nyíltság stb.). A hallgatók egész idő alatt szoros kapcsolatot tartottak egymással, főként e-mail útján és az egyetemi órákon tartott megbeszélések során. A hallgatók munkájának sikerét jelzi, hogy az általuk lefektetett tervet a Buffalo és Erie Megyei Közkönyvtár felkarolta, beterjesztették az igazgatótestületnek, melynek tagjai egyértelműen kiválónak ítélték meg a hallgatók munkáját. Köszönőlevelük szerint nem kaphattak volna tökéletesebb munkát akkor sem, ha egy vállalkozással kötöttek volna szerződést a feladat végrehajtására. A könyvtár létrehozását megszavazták, a hallgatók és tanáruk pedig méltán lehettek büszkék munkájukra.

Hírforrás:
Könyvtári Figyelő
Régebbi hírforrás(ok): Könyvtári Figyelő, 2003/4