Az MTA SZTAKI, a Könyvtári Intézet és a törökbálinti Volf György Könyvtár konzorciuma “Közérdekű tartalomszolgáltatás kistelepülési könyvtárak számára” címmel készített tanulmányt, mely összegzi az érintett kistelepülésen élő csoportok által leggyakrabban említett, a mindennapi eligazodáshoz szükségesnek mondott igényeket, másrészt tematikus linkajánlót adott a használóknak a fontosabb internetes honlapokról. A kistelepülésen élőknek speciális információs szükségleteik vannak, melyek kevésbé vonatkoznak az aktív dolgozókra és a tanulókra, akik munkavégzés vagy tanulás céljából szorosabb kapcsolatban vannak más (nagyobb) városokkal is, közelebb vannak az információforrásokhoz, könnyebben szocializálódnak a korszerű információhordozók használatára. A kistelepülésen élők, és ott dolgozók (beleértve a hivatásos kultúraközvetítőket is) mezőnye erősen szórt. Közülük az információszolgáltatás szempontjából az inaktívak esetében meg kell változtatni a számítógéppel kapcsolatos attitűdöt, rá kell ébreszteni őket a számítógép és az internet hasznosságára, el kell oszlatni korlátozó tévhiteiket, fel kell bennük ébreszteni a vágyat a sokrétű információk iránt. Fontos a támogató, együttműködő mikroklíma (család, segítők) szerepe is. Segítő lehet a könyvtáros, aki – segít az információk megszerzésében, ezáltal a hátrányos helyzet csökkentésében, s közben szociális funkciókat is ellátva mentális segítséget ad az arra rászorulóknak.
Információs szükségletek, információs hátrányok, esélyegyenlőség
Régebbi hírforrás(ok): Péterfi Rita és Vidra Szabó Ferenc cikke a szeptember végén megjelenő Könyvtári Figyelőből.