A munkahelyi környezet döntően befolyásolja az ott végzett munka eredményességét. A hatékonyság érdekében tehát a munkaadónak érdemes áttekinteni, hogy az irodai környezetben milyen feltételek azok, amelyek segítik, sőt motiválják a beosztottakat.
A (…) vonatkozó előírásokat egy 1996-os népjóléti minisztériumi rendelet fogalmazza meg. E szerint a szellemi dolgozóknak hideg évszakban az irodában 20 és 22 fok közötti hőmérsékletet kell biztosítani, míg nyáron az elfogadható hőmérséklet 21 és 24 fok közé esik. A hatályos előírás szerint “a klímakörnyezet kedvezőtlen hatásainak megelőzése” a munkáltató feladata, így ha a munkahelyi hőmérséklet zárt térben meghaladja a 24 fokot, a munkáltatónak óránként 5-10 perces pihenőidőt kell elrendelnie. Ezen túlmenően a munkáltatónak a 24 foknál melegebb munkahelyeken igény szerint, de legalább félóránként védőitalt kell biztosítania. A jogszabály a folyadékveszteség pótlására 14-16 fokos hőmérsékletű ivóvizet javasol, de megemlíti, hogy e célra alkalmas azonos hőmérsékletű ízesített, alkoholmentes ital is, amelynek cukortartalma az ital 4 súlyszázalékát nem haladja meg, vagy mesterséges édesítőszerrel van ízesítve. Az előírás arról is rendelkezik, hogy a védőitalt legalább a dolgozók létszámát elérő mennyiségben, személyenként egyéni használatra kiadott ivópoharakból kell biztosítani. A szabályozás szerint 31 foknál melegebb irodákban nem kötelezhetőek az alkalmazottak munkavégzésre.