A legutóbbi időkben számos vállalat rendkívül pozitív tapasztalatokra tett szert a motivációnak egy olyan formájával kapcsolatban, amely ellentmondani látszik minden eddigi ismeretnek és a hagyományos beidegződéseknek. A cikk a moticávióval kapcsolatos standard megállapításokon túl új szempontot világít meg: “…el kell sajátítani az üzemgazdaságtan alapjait. Aki megérti az összefüggéseket és a saját bőrén érzi a piacok nyomását, önmagától is kifejleszti a kötelességtudatosságot és a vállalati gondolkodást. A megfelelő vállalati kultúrában, ahol minden dolgozót bevonnak az újítási intézkedés aktív és felelősségteljes tervezési és kialakítási folyamatába, szinte magától adódik, hogy a vállalat számára mi a helyes és mi a helytelen. Ennek nagyobb hatása lehet, mint az utasításoknak vagy az előírásoknak.”
— A hazai könyvtárak működtetésében és felügyeletében egyelőre nem dominálnak az üzemgazdaságtani megközelítések, kevés az erre vonatkozó irodalom is. A használói elégedettség és a források optimalizálása érdekében azonban fontos tudni, hogy a munkaerő-, eszköz-, dokumentum- ill. egyéb tényezők beszerzése által mennyiben növekszik illetve csökken az ún. határhaszon. Erre jellemző, hogy a befektetés növelésével (pl. egy egységnyi dokumentum beszerzése) egy ideig növekszik, aztán csökkenőre vált (pl. azonos témában a sokadik dokumentum beszerzése egyre kevésbé eredményez használói elégedettség-növekedést). Amennyiben e határokat a könyvtár nem tapintja ki, erőforrás-felhasználása pazarlóvá válik, vagy az marad. (MG)