Rovarközösségek intelligenciája – van még mit tanulni

A közösségben élő rovarok szerveződésének három alapvető tulajdonsága: rugalmasság (változó helyzet kezelése), robusztusság (egyes tagok kiesése esetén is teljesít), önszervezés (se központi irányítás, se helyi felügyelet). Meglepő közösségi-szervezeti hatékonyságuk lemásolását nem egy kutatóműhely, vállalat szorgalmazza. Igen jó eredmények érhetők el például a fuvarirányításban, telefonhívások irányításában. A hangyák jeleskednek az optimális út megkeresésének mechanizmusában, ami a könyvtári menedzsmentben is alkalmazható CPM-módszer alapja. A munkamegosztás láncbrigád-módszerében is kínálnak figyelemreméltót: hangyáéknál az átadási pontok nem rögzítettek, ezért hatékonyabb a munkavégzés. Emberi tevékenységre fordítva: a lassabban, nehezebben dolgozók terhelése rugalmasan kisebb. Rovarok és emberek esetében egyaránt fontosak az egyszerű szabályok. Ezek alapvetően megváltoztatják a szervezeti kultúrát, s azon keresztül a fluktuációt, lojalitást, termelékenységet és a szervezeti tudást és annak kezelését. A hangyák, méhek példát mutatnak az önszerveződésből is. Ebből adódik, hogy “Az alkalmazottaknak elsősorban nem menedzsereiknek kell megfelelniük, hanem az ötleteikkel kell felelősséget vállalniuk. Az ötletgazdáknak csapatot kell szervezniük; szponzorokat kell találniuk (nem feltétlenül főnökeik közül), és össze kell szedniük a szükséges társakat.” A csoporttoborzás sikeréért szükséges teendők:
— A meglévő lehetőségek kiaknázása mellett az új lehetőségek folyamatos keresése
— Az ötletgazdák felhatalmazása a kivitelezéshez szükséges társak toborzására
— A kulcsfontosságú üzletágakban dolgozóknak legyen lehetőségük csatlakozni az új teamhez
— Hagyni, hogy a rendszer maga válassza ki a legjobb ötleteket
— A legjobb ötletek támogatása kielégítő forrásokkal. Feltételezésem szerint a könyvtáron belüli értéklánc (marketing, szerzeményezés, feldolgozás, tájékoztatás), az olvasók, illetve a referenszkérdések szervezeten belüli irányításában alkalmazhatók a “rovarok tapasztalatai”. (MG)

Régebbi hírforrás(ok): Egy teljesen új vállalati gondolkodásmód / Eric Bonabeau, Chrisctopher Meyer. In: Harvard Businessmanager 4 (2002) 3 p. 17-24)