Závogyán: közművelődési intézményekben is működhet posta

Kulturális pályázati lehetőségekről tárgyalt Závogyán Magdolna államtitkár Kaposváron Szita Károly polgármesterrel, intézményvezetőkkel és somogyi politikusokkal. A városházán tartott doorstep sajtótájékoztatóján elmondta: a jövőben is folytatódnak a kormányzati kulturális programok. Így a Lázár Ervin program, valamint a Déryné és a Csoóri Sándor program is. Závogyán Magdolna elmondta: a Petői Kulturális Programot a kormányzat megerősíti a jövőben, hogy még több közösség jusson támogatáshoz.

A normatív támogatásokról szólva, a kultúráért felelős államtitkár kiemelte: várhatóan a normatív támogatások nem csökkennek a jövőben sem, továbbá Somogyban nincsenek fehér foltok a kulturális palettán, hiszen minden településen, köztük az 5 ezer főnél kisebbeken is elérhetőek az alapvető szolgáltatások. Závogyán Magdolna felhívta a figyelmet a tárca és a Magyar Posta együttműködésére, amely keretében új típusú partnerprogram indul, s a közművelődési intézmények munkatársainak átcsoportosításával ott is működhet postai szolgáltatás, ahol megszűnt volna. (SONLINE)

A KIT eddig legalább 20x szorgalmazta link a könyvtárak és posták együttműködését. A most felvetett lehetőség sikere persze a szakmai és menedzsment-részleteken múlik, például, hogy sikerül-e a majdani gyakorlati megvalósítókkal együttműködve kialakítani a kereteket.
A bevonás ugyanis alapvető sikertényező, akár könyvtár, akár más közintézmény. (MG)

Hírforrás:
SONLINE