Hollandiában a digitalizáció előrehaladtával már nincsenek olyan ablakok, melyeket személyesen fel lehetne keresni, az ügyes-bajos dolgokat megoldani. Egy karikatúra szerint a holland kormány olyan fizikailag létező “ablakokat” hoz létre, ahol hús-vér emberek orrát lehet ügyintézés gyanánt nyomogatni – kezdte előadását Makkai Deuten Réka, a Hágai Városi Könyvtár programvezetője. A karikatúra jól utal arra, hogy az embereknek szükségük van személyes találkozásokra is. Ezt a feladatot Hágában döntő részben a Városi Könyvtár végzi.
Feladat van bőven. A városban 24% a funkcionális analfabetizmus, ismert a szegregáció is. Hajléktalanok is vannak, akik hideg idő esetén helyet kaphatnak a könyvtárban. A könyvtárak munkatársai segítenek a digitális önkormányzati ablakok használatában, vagy éppen űrlapok kitöltésében (pl. segélykérés). Mindezeket az egyes fiókkönyvtárak saját hatáskörben szervezik, ugyanis lapos a Hágai Városi Könyvtár szervezete. Az önszerveződés azt jelenti, hogy minden kerületnek lehetősége van megtervezni saját tevékenységét. Az egyetlen elvárt dolog velük szemben, hogy növeljék a könyvtári hálózat használatát. Ebbe bevonják az önkénteseket is. Aminek az az előnye, hogy minden önkéntes hozza a maga “hálózatát”, azaz ők a könyvtár egyfajta követei a helyi közösségben.
2012-ben a világgazdasági válság következményeképpen sok fiókkönyvtárat bezártak, gyakran olyan helyen is, ahol a szociálisan rászorulók élnek, pl. Schilderswijk városrészben. Az önkormányzat azonban rövidesen rájött, hogy ez hiba volt. Ugyanis a könyvtár
– problémákat old meg,
– felszültségeket old fel azáltal, hogy
– kibeszélési lehetőséget biztosít.
Ezért 2015-ben újranyitott link , új koncepcióval, új munkatársakkal: vegyes etnikai hátterű kollégákkal, akik értették a helyi lakosság gondjait. Lapos struktúrával, azaz a kezdeményezéseket, döntéseket helyben hozzák. Így a könyvek kölcsönzése mellett például órát is lehet tartani. (ref.: MG)
(Elhangzott: Vagy bezársz, vagy átalakulsz; gyűjteménytől a kapcsolatig c. előadásban, mely szöveget az előadó a KIT számára egészített ki.)
Hollandiai Mikes Kelemen Kör