Öt új helyszínnel bővül a magyarországi történelmi emlékhelyek köre: a kormány döntése értelmében a budapesti Eötvös József Collegium, a mezőtúri református kollégium és könyvtár, a szatmárcsekei Kölcsey-kúria egykori helye, a Ludovika Akadémia és a Magyar Tudományos Akadémia is történelmi emlékhellyé válik, melyek száma így összesen 47-re emelkedik — közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
A Mezőtúri Református Kollégiumot, a Tiszántúl fontos kálvinista központját Wittenbergben tanult prédikátorok alapították 1530-ban. Muzeális értékű könyvtára mintegy 16 ezer kötetből áll. A kollégium és könyvtára az alapítása óta eltelt közel fél évezred alatt mindvégig az Alföld meghatározó szellemi központja volt. 1948-ban államosították, majd a gimnáziumi képzést is megszüntették, amely csak az után indult újra, hogy a református egyház 1992-ben visszakapta az intézményt.
Ötvenentúl