A Mérték Médiaelemző Műhely a korábbi évekhez hasonlóan 2016 januárjában is felmérte, hogy a médiában dolgozók hogyan vélekednek a sajtószabadság helyzetéről Magyarországon. Meglepetés nem ért […]
Nem kell az orrunkra kötni, úgysem értenénk meg
Az illetékes szerint csak baj származna belőle, ha a betegek megismerhetnék a kórházi fertőzésekkel kapcsolatos adatokat. A kórházi fertőzéssekkel kapcsolatos tudomány külön szakterület az orvostudományon […]
Miért kell a kritikai gondolkodás az információs szakembernek? I. (olvasóink szavazatára)
Kritikai olvasás- és írástudást; műveltség (critical literacy) széles körben használják az osztálytermekben szerte a világon. A könyvtárakban is ugyanilyen fontos képesség: segít a hallgatóknak, használóknak, […]
Nagy kárt okozhat, ha nem beszélünk, vagy eltitkoljuk kísérleteink eredményeit
A KIT gyakran találkozik olyan könyvtárosi hárítással, mely szerint majd akkor számolunk be projektünkről, ha az sikeresen megvalósult. – Azaz csak a sikerjelentésben, magunk fényezésében […]
Fekete Györgyéké lesz a filmarchívum?
A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) kapja meg az egykori Magyar Nemzeti Filmarchívumot (MNFA), miután a kormány a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (Manda) megszüntetését […]
Hogy elkerüljük a megbánást… – lehet, hogy a szakmában is ezért nem megy az irányváltás?
Az életben a legjobban arra törekszünk, hogy a megbánást elkerüljük. Az emberek még akkor sem hajlandóak megszabadulni egy csökkenő árfolyamú részvénytől alacsonyabb áron, mint ahogy […]
Ez várhat a több százezer kirúgott közszolgára – felkészülés és türelem kell
Nem találkoznak az álláspiac kifejezett igényeivel a hamarosan elbocsátással szembenéző, elsősorban adminisztratív munkában járatos közszolgák kompetenciái. Bár egyes személyes tulajdonságaik vonzóak lehetnek, sokaknak komoly erőfeszítésre […]
Ma már nem az számít tudásnak, amit a miniszter gondol
A valóságban ugyan igaz, hogy az emberiség ismeretmennyisége folyamatosan növekszik, de ezzel együtt változik az is, hogy mit tart tudásnak. Sokáig a tudás a reprodukciót […]
Túlterhelt dolgozók és a kritikus 50 óra – ismerős helyzet?
A tehetséges emberek általában szenvedélyesek és így is dolgoznak. Ennek teret kell engedni, akár úgy is, hogy tágítani kell a munkavégzés korlátait. Sok főnök inkább […]
Milyen terület irányába érdemes fordulni a könyvtárosképzőből? (felmérés)
Milyen terület irányába érdemes fordulni a könyvtárosképzőből? – kérdeztük olvasóinktól a múlt héten. A nem reprezentatív válaszok megoszlása: 8 – bevált könyvtárosi tevékenységek 8 – […]