Még úgy is több közszolgát tart majd el az Orbán-kormány a három évvel korábbi létszámhoz képest, hogy közel hattucatnyi intézményt tol be a minisztériumok alá […]
Elnyerte a minősített könyvtári címet a Méliusz
Az intézmény igazgatója azt mondta: ez egy pozitív visszajelzés arról, hogy jól és hatékonyan működik a könyvtár. A pályázatra 2013-ban kezdték el a felkészülést- hangsúlyozta […]
Hoppál Péter: a kulturális alapellátással mindenkit szeretnénk elérni
A kulturális alapellátás a kulturális tárca társadalompolitikai célja, ennek keretében szeretnénk az érzelmi, értelmi, mentális képességek fejlesztését mindenkire kiterjeszteni – fogalmazott Hoppál Péter kulturális államtitkár […]
Évi 2 millió euró takarítható meg egyetlen országos integrált rendszer használatával
A hollandok kiszámolják… Úgy gondolkodnak: mielőtt a minisztérium a költségvetésről, jó, ha szakmai számításokon alapuló döntés-előkészítő anyag segíti az illetékeseket, hogy a kisebb ráfordítás lehetséges […]
ALA-elnök: nem csak a könyvtárak javai számítanak, hanem: mit tesznek használóikért s velük együtt
Sari Feldman, az American Library Association elnöke tapasztalata szerint a digitalizáció hatására megváltoztak és megváltoznak a felsőoktatási könyvtárak. E könyvtárak egyre kevésbé szólnak csak arról, […]
Intézményi problémák akadályozzák, hogy az egyéni teljesítményekből társadalmi legyen
Chikán Attila: …nagy gond azonban, hogy a hiánycsökkentés valójában a már említett szektorok, a szociális szféra, az egészségügy, az oktatás kárára valósult meg. Vagyis elvontak […]
Önmagát magyarázó, érthető, empatikus utak — lehet empatikus könyvtár is?
Önkifejtő, önfeltáró rendszer: – A fogalom ősverzióját (“az út érthetősége”) két holland kutató, Jan Theeuwes és Hans Godthelp alkotta meg 1992-ben. Koncepciójuk azóta világkarriert futott […]
Egyetemi könyvtári költségek csökkentése: kevesebb könyvtáros, nagyobb állomány (olvasóink szavazatára)
A Harvard egyetem könyvtárának csaknem 25 millió dollárral csökkentették a költségvetését 2009 óta. Az egyetemi tervek között szerepelt a 73 fiókkönyvtár összevonása egyetlen nagy könyvtárrá. […]
Bemutatkozik a Pest Megyei Könyvtár új igazgatója
Werner Ákos, a Pest Megyei Könyvtár idén augusztusban kinevezett új igazgatója Budapesten él, de ferences diák lévén jól ismeri a várost és a könyvtárat is. […]
Ha szeretnéd, hogy becsüljék meg szakmádat, te is becsüld meg a másét!
Sok esetben a küllem, megjelenés ad el egy hirdetett rendezvényt. Ezért nem mindegy, hogy milyen vizuális arculattal bír pl. az Országos Könyvtári Napok. A sok […]