A világ legnépesebb országából származó bevándorlók száma szinte folyamatosan emelkedik idehaza: 1995-ben 3,4 ezer, egy évtizeddel később 6,9 ezer, 2010-ben pedig már 11 ezer kínai […]
Hogyan érinti az erőszak előretörése a könyvtárak aktuális feladatait?
A kultúra, és ezzel maga a kulturális identitás szerepe az értelmetlen agresszió uralta társadalomban egyre inkább felértékelődik. Salman Rushdie egyenesen arról beszél, hogy az USA […]
Miért nem szólalnak meg a költségvetési intézmények vezetői? – Kornai János
Kornai János közgazdász, a Látlelet című könyvében pontos diagnózist ad a 2010 után kialakított politikai rendszerről. A vele készült interjúban megemlíti: “Sokan azért nem szólalnak […]
Kertész Imre kéziratait a Berlini Művészeti Akadémia 2002 óta tárolja és gondozza
A Kertész Intézet is úgy jött létre, ahogy oly sok kormányzati projekt. Sem a kormány, sem Schmidték nem egyeztettek senkivel, és a sajtó érdeklődésére se […]
Kormányzati Adattrezor – előkészítés alatt
Háborúkban, katasztrófahelyzetekben is biztonságos, milliárdokba kerülő Kormányzati Adattrezort hozna létre a kormány, ahová az összes magyar állampolgár és cég hivatalos adatait és ügyeit archiválnák – […]
Miért nehézkes az üzenetünket eredményesen átadni?
A könyvtárosság – a profi tájékoztatás szakmája; “a könyvtár az információs társadalom alapintézménye” – ahogyan a szolgen hangzott. Ezért jó tudnunk: rég megváltozott a befogadók […]
Jó, ha a módszeres félretájékoztatás szándékát és tényeit bekalkuláljuk
Egyoldalú tájékoztatás, tények elhallgatása, fél(re)informálás: ezeket találtuk az állami hírműsorok szeptemberi Szúrópróba vizsgálatában. “Már megint a kvóták. A kvóták, a kvóták, a kvóták folyamatosan. Nem […]
Szövegértés vs. befogadó-szintű szöveg előllítása – a használóképzés dilemméja
… a válság mellett még a devizahitelezés okozott külön problémát, ahol a korábban olcsóbbnak számító hitelek hirtelen drámaian drágává váltak, miközben rengeteg ember felvette őket. […]
Hírminőség – Vegetálnak az elemző hírforrások, a kitömöttek pedig szakmailag mennek tönkre
Gajus Scheltema, távozó holland nagykövet: – Mindig meglep, mennyire nincs mélyreható, a lényeget kutató, a végső igazságot kereső oknyomozás Magyarországon. Ha egy holland újságíró ír […]
A különbséget ünnepelni kell – az ALA ismét egyértelműen nyilatkozik
Nyilatkozott a könyvtárosok egyesülete: “A Charlottesville-i fehér felsőbbrendű és neonáci csoportok gyűlöletes és rasszista akciói és üzenetei éles ellentétben állnak az ALA alapvető értékeivel. Helyszíntől […]