A világ legnépesebb országából származó bevándorlók száma szinte folyamatosan emelkedik idehaza: 1995-ben 3,4 ezer, egy évtizeddel később 6,9 ezer, 2010-ben pedig már 11 ezer kínai tartózkodott Magyarországon. Ez év elején egészen pontosan 19 111 kínai állampolgár tartózkodott Magyarországon – derül ki a nemrég kiadott legutolsó Demográfiai évkönyvből.
A 13 hazai nemzetiségnek több mint a fele létszámát tekintve jócskán elmarad a kínaiakétól. A legnépesebb távol-keleti hazai kisebbséget mégsem illetik meg ugyanazok a közjogi lehetőségek, mint például az itt élő görög, bolgár, lengyel, ukrán, szerb kisebbségeket. Magyarország csak a legalább egy évszázada itt honos magyar állampolgárságú etnikumoknak ad meg ugyanis bizonyos politikai jogokat.
A kínai bevándorlók, akiknek nagy többsége továbbra is kínai állampolgár (más állampolgárság felvétele esetén elveszítené ugyanis az eredetit), súlyosabb konfliktusok nélkül találták meg helyüket a magyar társadalomban, még ha sokszor nem is igazán integrálódtak.
HVG 47. sz. (regisztrációval)