Akár egy este elutazhatunk Párizsba, Amszterdamba és New Yorkba, és fel sem kell állnunk a fotelünk kényelméből. Előfordul, hogy be kell látnod: életed során nem […]
Felújították a ciszterci műemlék könyvtár kisgalériáját
Évszázadokkal ezelőtti hangulatot idéző kötetek és bútorok kerültek korunk komfortosságát biztosító körülmények közé. Már így nézhettük meg az Országos Széchényi Könyvtár Ciszterci Műemlékkönyvtárban az eredeti […]
A szokásos összevonás helyett kettéválasztottak egy intézményt Csongrádon
A könyvtár és a múzeum külön működtetve többe fog kerülni, mert a döntésnél nem a költséghatékonyság számított. A csongrádi Információs Központ Csemegi Károly Könyvtárrá és […]
‘Ilyen kurucos kiállást csak L. Simon engedhet meg magának’ (közintézményi feudalizmus)
A nemzetközi sajtófotó-kiállításról kitiltották volna a 18 éven aluliakat a gyermekvédelminek nevezett törvény alapján, ám a Nemzeti Múzeum arra hivatkozik, hogy senkitől nem kérhetik el […]
Visszaesések a kultúrában – már L. Simonnal sem lehet megbeszélni
Kirúgták L. Simon Lászlót, mert “olyan magatartást tanúsított, amely a munkaviszonya fenntartását ellehetetlenítette” (Telex) Nyáry Krisztián: – Három héttel ezelőtt L. Simon Lászlóval vitatkoztam a […]
Új nevet kap a komlói könyvtár és múzeum
Hamarosan elkészül a József Attila Városi Könyvtár és Muzeális Gyűjtemény épületébe megálmodott új látogatóközpont, amely előreláthatólag új névvel fogadja majd a vendégeit 2024 elejétől. A […]
A munkatársak keze és annak nyoma – lépés a megbecsülés felé?
Korábban mutattunk már projektet, amelyben a munkatársak megbecsülésére kreatív, sőt, akár intimnek is nevezhető projekt indult: link Az alábbiakban egy hazai projekt olvasható a láthatatlan […]
Használók és szolgáltatók együtt alkotnak értékláncot – Közösségi Régészeti Program
A Magyar Nemzeti Múzeum Közösségi Régészeti Programja öt évvel ezelőtt azzal a céllal indult, hogy a terepi és a tudományos munkába bevonja a régészet iránt […]
Így idegeníthetjük el a használókat – használótól idegen szöveg
Alig lézeng néhány érdeklődő Veszprém mellett, a római villagazdaságot bemutató Baláca Régészeti Parkban. Ami a turistának akár kellemes is lehet, bevételi oldalról kellemetlen s tulajdonos […]
Felmérték: Jelentés a kulturális szféra dolgozóinak munkakörülményeiről
Jelentést tett közzé az Open Method of Coordination link EU-s munkacsoport 2023 júliusában. A The status and working conditions of artists and cultural and creative […]