A Corvinus Egyetem Science Café rendezvényén Csengődi Sándor elmondta, hogy míg a fizikusnak-kémikusnak a munkához labor kell, addig a közgazdásznak ugyanehhez a munkához adatra van […]
Szerzői jogi szabályozás: nagyobb szigor pl. a Youtube-ra vagy a Google-ra
Megszavazta az Európai Parlament (EP) kedden a szerzői jogi szabályozás tervezett módosítását, amelyet máris sokan bírálnak, mondván, egyes rendelkezései veszélyeztetik az internet szabadságát – írja […]
Ki áll ki a könyvtárosok tényleges érdekeiért? – Hogyhogy senki?
Ha összevetjük a szakmabelieket, munkavállalókat izgató kérdéseket, illetve a szakmai érdekvédelmi szervezetek kommunikációs kínálatát, úgy tűnhet: a szakmai érdekvédelemmel (is) küldetésük alapján legalábbis foglalkozó szervezetek […]
Megkérdeztük: Milyen a magyar könyvtári érdekvédelem teljesítménye?
A címben feltett kérdésre kapott nem reprezentatív válaszokat százalékos aránnyal, illetve iskolai érdemjegy szerint is bemutatjuk itt; a 2013-as értékekhez képesti elmozdulással: link . A […]
Hol vannak a gyerekek a gyermekkönyvtári gyűjteményekben?
Ami a gyerekek kompetenciájának megítélését illeti, két tábor áll egymással szemben: a “gondoskodók” szerint a gyerekek nincsenek tisztában tetteik következményeivel, ezért óvni kell őket; a […]
Az MTA jövőjével kapcsolatos vitában a könyvtárak nem kerülnek szóba
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) finanszírozni szándékozik az MTA teljes személyi és dologi kiadásait, ha az MTA közgyűlése májusban elfogadja az ITM átalakítási terveit. […]
Az Országos Széchényi Könyvtár dolgozói is sztrájkolnának
A múzeumi, könyvtári, levéltári, és közművelődési intézményekben dolgozók köztudottan alacsony bérekért dolgoznak, nettó átlagkeresetük 150-160 ezer forint körül mozog, a bértábla 2009. óta változatlan. A […]
A szakmai elit öreg és fáradt – az impotencia mellett
– Látsz-e megoldási javaslatot, útkeresési törekvést, nyílt gondolkodási folyamatot az MKE, Könyvtári Intézet, IKSZ, a könyvtári érdekeltségű szakszervezetek, az EMMI könyvtári képviselete részéről a könyvtárosok, […]
A könyvtárügybe / közszolgálatba is jöhetnének a német szakszervezetek
Társadalomelmélet, konfliktus- és stresszkezelés, szervezet- és kampányépítés, kommunikáció… – Lehet, hogy a magyar könyvtárosok érdekképviseletét is külföldi, kompetens érdekképviseleti segítséggel lehetne ellátni? (MG) – A […]
Tüntetés a magyar kultúra napján
Kitüntetésekről sok szó esett a kultúra napja kapcsán a szakmában, tüntetésről szinte semmi. Pedig a szakma szakszervezete is – ha erőtlenül is, gyenge ütemérzékkel – […]