Mindössze 8 mm vastag, kevesebb, mint 400 gramm, és előre telepített tartalommal érkezik. Nem, ez nem holmi hordozható kütyü, ez az IKEA 2015-ös katalógusa, amelyről […]
Veszélyeztetik-e az alternatív és utcai szekrénykönyvtárak a könyvtárak pozícióját?
Veszélyeztetik-e az alternatív és utcai szekrénykönyvtárak a könyvtárak pozícióját? — tettük fel a kérdést portálunkon. A nem reprezentatív válaszok megoszlása: 2 – Határozottan 2 – […]
Egyre kevésbé értékes a könyv — általában
Egyre többen jelentkeztek felajánlani elhalt családtagjaik hagyatékát, avagy feleslegessé vált saját könyvtárukat. A nagy többséget ajándékként, legfeljebb a ritkaságnak számító kiadványokat eladásra. Közkönyvtárnak, iskolának, egyesületnek, […]
Márais könyvek a Somogyiban — főként szépirodalom
A napokban a Márai-program VI. generációs pályázatának köszönhetően két raklapon, 61 dobozban, egymillió forint értékű könyv érkezett a Somogyi-könyvtárba — áll a könyvtár közleményében. A […]
Könyvtár nyílt a rábapatonai buszmegállóban — magán-kszr a polgármestertől
Buszmegállóba épített könyvtárral lepte meg lakóit Rábapatona polgármestere, Jutasi Kálmán. A kultúrmegállót imádják a helyiek, eszükben sincs megrongálni, sőt saját maguktól bővítik ki magazinokkal, könyvekkel […]
A nyár legolvasottabb könyvei — toplista
A borzongatás nagymestere gondolt egyet és rajongók tömegeinek legnagyobb örömére elkészítette a kultikussá vált Ragyogás folytatását, amiből az olvasók megtudják mi lett a kis Danny […]
CIA – mint irodalompropagandista
A CIA adta ki először oroszul a Zsivago doktort. A most közzétett iratok irodalmi mecenatúrával felérő akciókról árulkodnak. A regény kék borítója letépve hevert mindenfelé […]
Gyengébb az e-könyv olvasás utáni befogadás — vagy csak a gyakorlatlanoknál?
Egy friss kutatásban azt vizsgálták, van-e különbség abban, ahogy megmarad számunkra egy szöveg, ha azt Kindle-n vagy pedig könyvformátumban olvastuk. És az derült ki, hogy […]
OFI: az interneten már elérhetők a kísérleti tankönyvek
A 2014/15-ös tanévtől 1501 iskolában kezdenek el tanítani a kísérleti tankönyvekből, a kiadványok az interneten már elérhetők – közölte az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI). […]
Pellengérre állította a Kello a késlekedő tankönyvkiadókat — szálka, gerenda és az állatorvosi ló
A Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Kello) saját honlapján elérhetővé tette azoknak a kiadóknak a névsorát, amelyek a határidőig, vagyis július 31-éig nem teljes körűen szállították be […]