(javítva) A Holland Statisztikai Hivatal 2016-os adatai szerint egy könyvtárosra való munkaadói ráfordítások kb. a felét keresik az olajipari alkalmazottakénak. Ugyanakkor a ráfordítások – évi […]
Cafetaria – általában nincs a könyvtárakban, az OSZK-ban pedig most szűnik meg
Jövő évtől megszűnik a cafeteria az Országos Széchényi Könyvtárban, a dolgozók SZÉP-kártyán sem kapják meg az eddigi juttatás összegét, ami az eleve alacsony bérek miatt […]
Inkább racionálisabb gazdálkodás, mint több könyvtáros kellene – a jelen feladatok esetére
Szaporodnak a könyvtárak munkatársat kereső hirdetései, ami persze országos általános bérszínvonal és az általános munkaerőhiány fényében nem meglepő, sőt, több évvel ezelőtt látható volt a […]
Menjek vagy maradjak? Pályamódosítás egyetemi, köz- és szakkönyvtárakban dolgozók körében
Az USA-ban 2016-ban készült tanulmány annak kereste az okát, miért töltik egyesek egész pályájukat egy könyvtártípusban, míg mások “vándorolnak”. A kutatók a 30 kérdést tartalmazó […]
Rendszerigazolás, példával – KKDSZ-tüntetés kapcsán
Országszerte szombaton tartották a Múzeumok Éjszakáját, s mivel az idén Pécs volt a rendezvény fővárosa, a KKDSZ úgy gondolta, most és itt kell szót emelni […]
Mennyire alkalmas a hazai könyvtári rendszer az innovációra? – Kiirtjuk a szakmai startupokat?
A hazai könyvtári rendszerben időről időre előbukkannak olyan kezdeményezések – a KIT-ben ld.: “szakmai civilek”, pl.: link ; a piacgazdaságban: startupok (induló vállalkozások, kezdeményezések) – […]
A kormányzat nem tervez fizetésemelést a közszolgáknak
A kormánytisztviselők törvényben rögzített életpálya alapján jövő januártól biztosan kapnak emelést. Az elmúlt tíz évben sok közszolga kimaradt a bérrendezésből, azt pedig egyelőre nem tudni, […]
Kásler: ‘a pénz kevés; lehet, hogy az ember sok’; Hoppál helyett Fekete Péter
A klasszikus emberi, keresztényi és nemzeti értékek képviseletét, elmélyítését és átadását tekinti a humán tárca legfontosabb feladatának az emberi erőforrások leendő minisztere. Kásler Miklós először […]
MKE: hatékonyan érdekképvisel, kivéve a béremelést és az életpálya-modellt
A városháza Fischer-termében emlékeztek meg a hazai könyvtárosok az 1969-ben első alkalommal Tatán megrendezett könyvtáros vándorgyűlésről. A Móricz Zsigmond Városi Könyvtár régi-új igazgatója, Sinkó Ildikó […]
Hoppál Péter mosolygós szmájlikat látott, nem szomorú és a dühös arcocskákat, amikkel valójában fogadták
A pécsi kulturális államtitkár ezzel bebizonyította, hogy ő az ország legoptimistább fideszes képviselője. Azok a pécsi könyvtárosok azonban, akik bérmelést követeltek, már nem mosolyogtak, amikor […]