Tavaly 11 ilyen esetben végzett felderítést és nyomozást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, az elkövetési érték pedig 2,5 milliárd forint volt. Jelentősen csökkent a magyar […]
Zenék, filmek, szövegek mellett már tárgyak kalózmásolatait is letölthetjük
Kukába dobhatják a szerzőijog-védők azt a kampányt, amiben azzal érvelnek az illegális szoftverlopás ellen, hogy a júzer biztosan nem lopna el egy autót sem. Hamarosan […]
Magyarország is csatlakozott az online kalózkodás elleni megállapodáshoz
Magyarország aláírta a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodást (ACTA), amelynek célja a nemzetközi együttműködés megerősítése a világviszonylatban egyre nagyobb méreteket öltő hamisítás és kalózkodás elleni fellépés […]
Lefoglalták a legnagyobb fájlmegosztó oldalt
Az amerikai hatóságok leállították a Megauploadot, a világ egyik legnagyobb fájlmegosztó oldalát. A cég hivatalosan internetes tárhelyszolgáltatást működtet, rendszerein azonban nagy számban terjesztik zenék és […]
Elindult a Google Music
Eddig csupán egymillió szerencsés felhasználó tesztelhette, mától azonban mindenki számára nyitva áll a Google Music. Kivéve persze nekünk, hiszen Magyarországról a régi jó szokás szerint […]
Akkor éljen a magyar legális zeneletöltés?
Kitzinger Dávid szerint millió jele van annak, hogy nem kell temetni a magyar legális zeneletöltés. Válasz Horváth Szabolcs cikkére. Augusztus közepén érkezett a hír, hogy […]
Új üzleti modellek keresése a hazai zeneterjesztésben — pályán-e a könyvtár?
Megváltóként várják a hazai zeneipar szereplői azt az internetes felületet, amely elvileg pótolhatja az ingyenes letöltések miatt kieső bevételeiket. Néhányan már kísérleteznek. … Pedig az […]
A kalózok többet költenek filmekre
Korábbi kutatások már többször kimutatták, hogy aki rendszeresen tölt le zenét az internetről, illegális forrásból, az az átlagnál többet költ zenevásárlásra. A Gfk új kutatása […]
Kampány a legális zeneletöltésért
Hazai és külföldi előadóművészek több mint 350.000 dalának legális letöltésére van lehetősége a zenekedvelőknek a Spar-csoport jóvoltából, miután a kiskereskedelmi lánc és a Sony Music […]
Szabályozási impoterncia és: évi 100 millió eurót hoz az illegális letöltés a hollandoknak
Bodó Balázs, a BME Szociológia és Kommunikáció Tanszékének szakirányvezetője, A szerzői jog kalózai könyv szerzője szerint fontosabb az internetkalózokra erőforrásként gondolni, akik óriásarchívumot hoznak létre […]