Megváltóként várják a hazai zeneipar szereplői azt az internetes felületet, amely elvileg pótolhatja az ingyenes letöltések miatt kieső bevételeiket. Néhányan már kísérleteznek.
… Pedig az árak miatt már több legális internetes zenebolt is bezárt, az elmúlt hónapokban csak a nonprofit jelleggel működő, minél teljesebb magyar repertoárra törekvő dalok.hu maradt talpon. A Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete által működtetett oldalon 124 forint a számok átlagára, amit úgy sikerült elérni, hogy nem a nagy kiadók repertoárjára vadásztak, hanem a kisebb szerzőket is megkeresték. A tervek szerint heteken belül a nyilvánosság előtt is debütál a dalok.hu Facebookra szánt alkalmazása. Ennek keretében zenekaroknak kínálnak szerződést: a nótákért cserébe teljes asszisztenciát adnak a közösségi oldalon való megjelenésükhöz, ahol szerzeményeik is meghallgathatók. Szeptembertől bővíti katalógusát a Vodafone Zenetára is, amely Facebook- és okostelefonra készülő alkalmazásokon is dolgozik.
HVG (regisztrációval)