Úgy akarja kitiltani a szexuális neveléssel foglalkozó civil szervezetek egy részét az iskolákból a kormány, hogy a tanárképzés alatt egyáltalán nem készítik fel a leendő pedagógusokat, hogyan beszélgessenek diákjaikkal a témáról. Szerencsés esetben a védőnő segít, a legtöbb gyerek viszont még mindig a pornóból tájékozódik. Szakemberek attól tartanak, hogy a listázás miatt a gyerekek nem kapnak elég információt, pedig igenis igénylik, hogy a nemi identitásról, vagy akár a homoszexualitásról is beszéljenek.
“A gyereket közösen neveljük: a szülő és minden olyan intézmény, amivel a fejlődése során kapcsolatba kerül. Ha ez így van, akkor a szexuális nevelés miért esik ebből ki?” – tette fel a kérdést egy osztályfőnök.
A Patent Egyesület foglalkozásai alapján Mészáros Gréta úgy látja, hogy a fiatalok elsődleges felvilágosító eszköze még mindig a pornó, ami óriási hatással van arra, hogy a fiatalok mit tartanak normálisnak, a fiúk mit várnak el a lányoktól a szexben.
A központi tananyag, ami Családi Életre Nevelés (CSÉN) címszó alatt került bele a Nemzeti Alaptantervbe, Mészáros Gréta szerint például nagyon problémás.
… egy középiskolai tanár mondta: “Számomra a társadalomban kényesnek érzett témákról való párbeszéd legfontosabb tanulsága, hogy moderált keretek között akármilyen szélsőséges vélemények találkoznak, közeledni fognak egymáshoz. Ennél jobb nem is sülhetne ki ebből az egészből.”
HVG