A gyakran introvertált könyvtárosok előnyben részesítik az írott anyagból való információgyűjtést, noha a közvetlenül emberektől – praktikusan telefonon – szerzett információ értékesebb, tehát nagyobb elismerést lehet szerezni vele a használó részéről. (MG)
A Kanada keleti partján, Halifaxban élő Mary Jane Copps ma már coachként és facilitátorként határozza meg a munkakörét, de többnyire csak The Phone Lady néven mutatkozik be. Ezen az általa választott, magyarul is rögtön érthető fantázianevén jegyeztette be 2006-ban a vállalkozását, amely elsősorban cégeknek nyújt segítséget abban, hogy megtanítja telefonálni a távbeszélgetéstől szorongó alkalmazottaikat.
Az első hallásra átverésszagú üzletben az az érdekes, hogy a XXI. század egyik mélyen gyökerező problémájára kínál megoldást. Copps ugyanis alighanem az elsők között volt, aki – még évekkel az okostelefonok elterjedése előtt – ráérzett, hogy a felnövekvő generációk tagjainak egyre kevésbé akaródzik felvenni a kagylót, ha el kell intézniük valamit, inkább szöveges üzenetekben próbálnak kommunikálni. A probléma súlyosságát mutatja, hogy a millenniumi és a Z-generációba tartozó fiatalok (vagyis az 1980 és 2015 között születettek) közül ötből négyet szorongással tölt el, ha telefonálnia kell, és már ahhoz is bátorságot kell gyűjtenie, hogy megnyomja a hívás gombot.
A szaknyelven telefóbiaként emlegetett jelenség hátterében pszichológusok szerint az érintetteknek elsősorban az a szorongása áll, hogy mivel nem látják beszélgetőpartnerük arcát, nem tudják, mit gondol róluk. De az is szerepet játszik a telefonálástól való ódzkodásban, hogy a fiatalok sokszor “időrablónak” érzik a nem csak a tárgyra szorítkozó hívásokat, és kerülik a kellemetlen, nyafogó, lerázhatatlan partnereket, illetve nyilvános helyeken nem szeretik, ha mások belehallgatnak a magánéletükbe.
Az üzleti szférában pedig sokan attól rettegnek, hogy telefonálás közben váratlanul feltesznek nekik egy olyan kérdést, amire nem tudnak válaszolni – teszi hozzá Copps.
HVG (34. sz.) / térítéses tartalom