Múlt heti példánk link után lássunk két újabb árulkodó könyvtári nyilatkozatot. Ismét úgy vesszük, hogy ténylegesen elhangzottak e mondatok. Ez a feltétele az alábbi állításoknak. […]
Fejleszti az agyat, csökkenti a stresszt, empatikusabbá tesz – az olvasás
Az olvasás hatásairól már számos tanulmány született, most azonban azt vizsgálták, mi a helyzet, ha a gyerekek környezetében vannak könyvek. Az olvasás fejleszti az agyat, […]
Újabb egymilliárd a tatabányai könyvtárra (ennyire elszámolták?)
Tatabányán a József Attila Megyei és Városi Könyvtárának fejlesztésére jutott további 1 milliárd forinthoz úgy, hogy az idei költségvetést 285 millió, míg a jövő évit […]
Egyéni nyugdíjszámla – nézd meg, mennyi van rajta!
Kevés munkavállaló tudja, pedig, pedig 2013-tól bárki nyomon követheti a bevallott nyugdíjjárulékait. Nem olyan könnyű azonban rábukkanni a táblázatokra. Lépésenként mutatjuk, hogyan érheted el az […]
Ha sikeres akar lenni az iskolai könyvtár: a diákokat támogatja céljaik megvalósulásában
9071 hetedik osztályos diák részvételével készítette el 2018-as pályaorientációs kutatását a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara. Az országos felmérés a fiatalok továbbtanulás és szakmaválasztás iránti érdeklődése […]
Marketing-ötlet 7. – Sikeres szolgáltatás: ha a szolgáltató az ügyfél egy húron pendülnek
Nagyjából ezt tudja egy átlagos nő a szülésről: elképesztően fáj, véres, elsősorban kórházban zajló orvosi beavatkozásként gondolunk rá, nem pedig egy intim, bensőséges élményként. Sőt, […]
E betűtípussal nyomtatva könnyebben megjegyzed a szöveget
Főleg az iskolások lehetnek az ausztrál tudósok által készített betűtípus legnagyobb nyertesei, az új font ugyanis segít, hogy a leírt szövegeket könnyebben megjegyezze az olvasó. […]
Még elég tág a lehetőség a könyvtárosok általi tanulás- és oktatástámogatásra (videó)
Stiblár Erika mondta először: irodalmi pedofília az, amikor idősebb gyerekeknek szóló könyvet kapnak kézbe fiatalabb gyerekek. Az esik meg gyakran a pl. A kis herceggel […]
Érzelmi intelligencia fejlesztése olvasással (ha több kell, mint mennyiségi olvasás)
Ki a nagyobb szemét, Mr. Darcy vagy Heathcliff? Neves angol írók szerint ideje megfosztani őket a romantikus hős státuszától. Alaposan megtépázták Mr. Darcy hírnevét egy […]
Tájékoztatásban dolgoznának leginkább a leendő könyvtárosok – ott, ahol tarolni fog a MI
2010-ben, 2011-ben és 2017-ben követéses felmérés készült a hazai könyvtáros hallgatók pályaképéről. Habók Lilla és Szabó Gábor tanulmányukban… … A hallgatókat megkérdeztük arról is, hogy […]