Folytatva előző lapszámunk cikkét link a küszöbfélelemről…
Mely kapcsán automatikusan a használóra gondolunk, aki homályos, kellemetlen érzései miatt kerüli a könyvtárat. Somorjai Noémi azonban “kérdésekkel provokál” – azaz kitágítja értelmezési tartományunkat. Küszöbfélelem…
– Az olvasóé?
– A könyvtárosé – (nem) merünk változtatni?
– A szülőé – mi lesz, ha megtudja a család, az iskola?
– A kisebbségi csoporté – hogyan közelítsen, hogyan viselkedjen?
– A tudományos kutatásé?
Nézzük példákkal! Somorjai Noémi:
– Életünket, neveltetésünket szabályok és korlátok keretezik. Ez olykor előnyös, de máskor akadályt is képeznek a szűkre szabott határok a többségitől eltérő, értelmezhetetlen életérzések felismerésében. Ha nem találom a helyem a társadalomban, nem tartanak elém tükröt egy vers, filmalkotás, vagy szépirodalmi mű formájában, elkallódom. De ott van a könyvtár, az ősi forrás, ami szak- és szépirodalommal egyaránt orientálhat, merre induljak el. Ami néhol némelyeknek tabu, másnak az egyedüli járható út. Így például a rendszerváltásig egyáltalán nem eshetett szó a homoszexualitásról. 30 évvel ezelőtt az információ-ellátás szintjén itt tartott a hazai közvélemény, benne a könyvtár és a mentálhigiénés szakellátás is. A helyzet némileg javult, minthogy a közbeszédben, a kutatásban és az egyházban is kezdik felfedezni a téma relevanciáját, nem is említve az érintettek aktivizálódását.
Tehát adott az olvasó, aki még csak útkereső és gyakran előfordul, hogy vidéken lakik. Ő sokkal nehezebben talál információt, ha meleg és titkolózni kényszerül. Ha szülei tájékozatlanok, netán elváltak, ha vallásos nevelést kaptak és e szellemben is nevelik az utódokat, ha kevésbé iskolázottak, ha másfajta tabu – betegség, alkoholizmus, munkanélküliség – is terheli a családot, nem fognak még egy viselhetetlen terhet felvállalni. A kamasz rejtőzködni lesz kénytelen és segítség nélkül marad. A világháló már segítségére lesz az információkeresésben, de ez még csak fél siker. Kell a láthatatlan támogató, akihez bármikor fordulhat, ha elbizonytalanodik. (Ki lesz ez a szülő-pótló szereplő az életében? A nagymama, a védőnő, az iskolai pszichológus vagy az osztályfőnök? A zaklató kortársak, netán a hitoktató?) Kihez forduljon, ha életválsághoz közeledik, hogyan nézzen szembe bármilyen fenyegető élethelyzettel? A könyvtáros, iskolai könyvtáros sok szempontból alkalmas lehet: nem függenek tőle, és rejtetten is nyújtható szolgáltatható információ.
A szülő részéről tehát adott a küszöbfélelem. A kamasz kiszolgáltatott helyzetben van, függőségben a családtól, a társas és társadalmi környezettől. Nem meri átlépni a határt, vele együtt él a küszöbfélelem. A könyvtáros tart a fenntartótól, az olvasók véleményétől és a korlátozó előírásoktól. A könyvtár működésében folyamatosan jelen van a küszöbfélelem, ha ‘másfajta’ információ-szolgáltatásról van szó. A tudományos kutatás lassan felismeri a rugalmatlan vallási előírások kiközösítő, diszkrimináló, stigmatizáló attitűdjét, de nem meri átlépni az illendőség határát, így a kutatással is együtt jár a küszöbfélelem.
Hogyan maradhat így testileg és lelkileg egészséges, ha ‘másnak’ születik valaki, és információ-hiányos helyen él? Rendszerszintű problémát látunk és felvetődik, hogy paradigmaváltásra lesz szükség. A helyzet hasonló, mint ötszáz éve a heliocentrikus világkép megjelenésével: ismét felül lehet vizsgálni a tradíció mindent meghatározó álláspontját, mert a tudomány nem áll meg ott, ahol a társadalom, a könyvtáros vagy az olvasó küszöbfélelme vélelmezi a határt. A tehetetlenségi erő tovább lendíti.
Somorjai Noémi