Szabó Szabolcs független képviselő írásbeli választ igénylő kérdése Kásler Miklós, emberi erőforrások miniszteréhez: Az Országos Széchényi Könyvtár dolgozóinak kétharmada diplomás minimálbérre van bejelentve, sorozatosak a belső konfliktusok, hatalmas hiányról, akadozó szolgáltatásokról, nem működő infrastruktúráról számol be a sajtó és a dolgozók is. Legutóbb, 2019. február 14-én minden előzetes értesítés nélkül két napra egyszerűen bezárt a nemzeti könyvtár, és a munkatársakat hazaküldték. A Budai Vár felújítása miatt súlyos zajártalmat szenvednek el mind a könyvtárba járók, mind az ott dolgozók, az azbeszttel szennyezett szolgáltatói helyek kérdése pedig máig megoldatlan. A Hauszmann-terv szerint hamarosan megszűnnek az olvasótermek a könyvtárban. A Piliscsabára tervezett külső raktár megépítése évtizedek óta csak álom, miközben a meglévők beteltek. …
A helyzet súlyosságát jelzi az is, hogy a könyvtár 2016-ban már olyan helyzetbe került az alulfinanszírozottságnak köszönhetően, hogy 2016-ban közel 10 milliárd forintos állami támogatást kapott. Az azonban a mai napig nem derült ki, hogy mire költötték ezt az összeget. Az éves szinten 1,5 milliárd forintos költségvetéssel rendelkező intézmény a mai napig 600 milliós adósságot görget maga előtt. …
– Mikorra tervezi a kormány, hogy a nemzet könyvtárában dolgozó közalkalmazottak ugyanolyan köztisztviselők legyenek, mint kollégáik, akik az Országgyűlés Könyvtárában dolgoznak?
– Fodor Gergely, a Várnegyed területén megvalósuló kormányzati beruházások miniszteri biztosa nem régiben “próbaprojekt”-nek nevezte a Széchényi Könyvtárat és a Budapesti Történeti Múzeumot összekötő Szent István-terem újraépítését. Konkrétan mit kell érteni “próbaprojekt” alatt?
– A “próbaprojekt” kapcsán az ott dolgozók és az oda látogatók közül senki nem akar kísérleti nyúlként részt venni a felújításban. Így az egyik legfontosabb kérdés, hogy az azbeszttel szennyezett olvasói terek és dolgozói helyiségek tisztítása mikor fejeződik be?
– Tervezik-e a felújítási munkálatok idejére a könyvtár bezárását, s ha igen akkor az ott dolgozók munkaviszonya miként alakul, esetleg kényszerszabadságra küldik-e őket? Történt-e ezzel kapcsolatban valamilyen egyeztetés az intézmény vezetőivel?
Parlament