A rendezvények lebonyolításánál meghatározó tényező, hogy a fiatal aktív résztvevővé válik-e. Csoportjaik:
– ‘aktívan érdeklődők’, akik a témától vagy a média típusától függetlenül rendszeresen részt vesznek az eseményeken
– ‘aktív résztvevők’, akiket az első csoport motivál, ezáltal ‘meghódítható’
– ‘passzív visszautasítók’, akik nehezen elérhetők, és azt akarják, hogy hagyják békén őket
– ‘aktív visszautasítók’, akik tudatosan provokatívak lehetnek, és ellentétes álláspontokat képviselhetnek, de legalább élénk hangulatú rendezvényt biztosíthatnak.
A sikeres rendezvény kulcsa tehát az résztvevők bevonása és az interakció. A könyvtárosok és a fiatalok partnerként tekintenek egymásra (szemtől szemben találkoznak), és a párbeszédek során módosíthatják nézeteiket. Interakciót őszinte kérdésekkel és beszélgetésekkel lehet kezdeményezni. Alapvetően a fiataloknak szóló rendezvények a játék elvén alapulnak. A könyvtár a játék helyszíne, és a könyvekről szóló tájékoztatás kommunikatív és közösségi tevékenység. Tudás- és tapasztalatcsere zajlik, melynek során különböző információforrásokat dolgoznak fel. (A részvétel kulcs a sikerhez. Rendezvények és akciók a nehéz célcsoportnak számító 12-16 éves korosztálynak; autoref. alapján)
Humanus