Így látják vezetőik az USA felsőoktatási könyvtárainak helyzetét és jövőjét (olvasóink szavazatára)

Tavaly év végén megjelent a Library Journal és az Ex Libris felsőoktatási könyvtárak helyzetéről szóló éves riportja. Az eredményeket egy könyvtárvezetőkből álló panel vitatta meg, majd ennek tanulságait foglalták össze a cikkben. A riport 2021-ben, a változások közepén készült. Ennek megfelelően sok kihívást fogalmaz meg a költségvetés csökkenésével, a távoktatással és a dokumentumok távoli elérésével kapcsolatban.

– Finanszírozás és gyűjteményfejlesztés: a könyvtárak az utóbbi időben átgondolták a nyomtatott könyvek és folyóiratok szükségességét. Korábban sokszor küzdöttek helyhiánnyal, miközben ragaszkodtak a nagy állományokhoz. Az egyik helyen például 2,5 millió volt az éves nyomtatott dokumentum kölcsönzésének száma, ami 2020-ban 240 ezerre csökkent. Most már jobban átgondolják, mire költsék a pénzt. Milyen dokumentumokra van a kölcsönzőknek szüksége. A gyűjtemény teljes fejlesztését is átgondolták, többet szánnak e-book és archívum előfizetésekre a megnövekedett kereslet miatt.

– Sokszínűség, méltányosság és befogadás: a sokszínűség biztosítása fontosabbá vált, a dokumentumok és a munkaerő kapcsán egyaránt; az ellátott közösség igényei szerint. A könyvgyűjtemény diverzifikálásába az egyik intézmény diákcsoportokat vont be. A diákok izgatottak voltak, hogy beleszólhatnak a beszerzésbe, és ez megduplázta a kölcsönzések számát.

– Távoktatás és a tanulás elérhetősége: a COVID-ot követő időszakban a megkérdezett könyvtárak igyekezték elérhetőbbé tenni a diákoknak az online tanulást, tanítást, kutatást. Áttértek az e-könyvek előnyben részesítésére, eltörölték a bírságokat, megerősítették a technológiai eszközparkot. A Minnesotai Egyetem könyvtára link a hat bizonyíték alapú beszerzéssel 50 ezer dollárt takarított meg, és 3 ezer százalékkal növelte az elérhető tartalmak számát. (Az evidence-based acquisition, röviden EBA jelentéséről például itt lehet olvasni: link .)

Az elérhetőség mellett a megfizethetőség volt a Library Journal riport másik fontos témája. A felmérés szerint az akadémiai könyvtárak vezetik az intézményeikben folyó tanulási megfizethetőségi programok 35 százalékát. Továbbá a könyvtárak 75 százaléka vesz részt nyílt oktatási források (OER) biztosításában diákjaik számára. (ref.: Habók Lilla)

Hírforrás:
Library Journal