Több olyan botrányos eset is bejárta a világsajtót a közelmúltban, amikor neves kutatókról derült ki, hogy meghamisították az eredményeiket (pl. Brian Wansink, Diederik Stapel vagy Marc Hauser). Minden valószínűség szerint ezek az esetek kirívók, adathamisításra ugyanis kevés kutató vetemedik, de a tudományos csalás enyhébb módszerei, a statisztikai trükközések egyes felmérések szerint nagyon is elterjedtek: az ökológiában és a biológiában 42 és 64 százalék között, a pszichológiában 20 és 70 százalék között van ez az arány.
Mindezek hozzájárulnak a tudomány reprodukálhatósági válságához, aminek oka, hogy a neves tudományos folyóiratokban megjelenő eredmények egy része egész egyszerűen hamis. Ennek egyik jele, hogy ha megismétlünk egy kísérletet, nagy valószínűséggel nem fogjuk ugyanazt az eredményt kapni, mint az eredeti szerzők. Ez aggodalomra ad okot, és megingatja hitünket abban, hogy a tudomány jól működik, és segít megértenünk a világot.
Quibit