Eredményes szolgáltatás megalapozása szegény használóknak – 6. ‘A szegények’ vagy ‘a mi szegényeink’

Folytatva link sorozatunkat…
Kozma Judit jegyzi meg, hogy a szegényt vádolni sokkal egyszerűbb, mint azzal a kérdéssel szembenézni, hogy milyen áldozatok lennének szükségesek a jólétben élők részéről, hogy javuljon a helyzetük (és ezzel a közös társadalmi-gazdasági helyzet is). Egyeseket talán az “áldozat” kifejezés taszít, pedig még csak nem is az (anyagi) áldozat az, ami létfontosságú eleme a szegénység ördögi köre megtörésének. Elismerjük, hogy a pénz rengeteget számít – mégsem az áll az első helyen.
A nyomorral általában együtt jár a kudarc-identitás, és a szükségképpen leépülő ön-értékesség érzete is – a szegénység sokszor ugyanis olyan cselekedetekre kényszerít, amelyeket ép önértékelésű ember nem tenne meg. A stigma ezt a folyamatot olyan szinten mélyíti el, hogy a nyomorban élőben kialakul a meggyőződés: helyzete megváltoztathatatlan, a sorsát pedig megérdemli.
A megbélyegzés következménye az elhagyatottság és elszigeteltség, tehát a kapcsolati tőke további szűkülése – vagyis már pusztán azzal fenntartjuk a stigma létezését, ha nem kapcsolódunk a szegényekkel.