Az amerikai MissionSquare Research Institute mostanában végzett felmérése alapján a közszférában dolgozók 52%-a hajlik arra, hogy önként elhagyja munkahelyét. Főleg a kiégés és a javadalmazási problémák miatt fontolgatják ezt. Sarah Houghton szerint a kiégés kórképe kimerültség, a munka iránti érdektelenség, kisebb tűrőképesség (a kiégett emberek könnyen dühbe gurulnak, hamarabb sírnak). A kiégés minden könyvtártípusban és mindenféle beosztásban előfordul. “Nagyjából 50/50 annak az esélye, hogy akivel együtt dolgozol, az kiégett” – állítja Christina Holm, könyvtáros, a Kennesaw State University (GA) könyvtártudományi docense. Neki hamarosan könyve is jelenik meg a témáról. Holm kutatásai szerint a 35 és 44 év közötti nők körében gyakoribb a kiégés. A háztartási munka is a nők nyakába szakad. A világjárvány okozta iskolabezárások, a gyerekek miatti aggodalom, a fizetett szabadság hiánya a kiégést erősíti.
E cikkben először Fobazi Ettarh világít rá a pandémiás helyzet és a könyvtári hivatástudat összefüggéseire. Houghton is megerősíti, hogy “mindenki mindent elvár a könyvtártól”. Kelly Jensen szerint már a pandémia előtt is olyan munkát végeztek a közkönyvtárakban, ami inkább szociális munkásoknak való. A könyvtárosoktól kérhetik a függőség és a túladagolás kezelését, többek között a Naloxone adagolásának ismeretét. Egyes könyvtárak a Covid-gyorstesztek elosztóhelyei. A dolgozók egészségügyi veszélynek is ki vannak téve. Ettarh szerint az egyik legnagyobb rendszerszintű gond a munkakörök elszaporodása. Ha mindenkinek meg akar felelni a könyvtáros, az túlhajszoltsághoz vezet. Ráadásul egyre kevesebben maradnak a csapatban. A bérek befagyasztva. Mindez a felsőoktatási könyvtárakra is áll. “Nem lehetünk menedék minden egyes társadalmi kihívás számára, különösen akkor, ha nem érvényesülnek a jogaink, hogy egészségesek és biztonságosak legyünk a munkahelyünkön…” – mondja Ettarh. Ő alkotta meg a hivatástudatosság (“vocational awe”) kifejezést, hogy leírja a könyvtári és más szolgáltató szakmákban az alábbi jelenséget: akik elkötelezettek hivatásuk iránt, azok képesek akár a kiégésig hajszolni magukat, hogy megfeleljenek ügyfeleik elvárásainak.
Kiút a kiégésből és/vagy megelőzés:
– A munkáltatók megfelelő képzést és munkakörnyezetet teremtsenek a személyzet támogatására;
– A kiégésről szóló nyílt, őszinte beszélgetések jelenthetik az első lépést a kiégés elleni küzdelemben.
– Christina Holm olyan munkakultúrát javasol, amely nagyobb önállóságot biztosít a dolgozóknak. Célszerű kerülni a mikromenedzsmentet. Segítsék a fizikai vagy mentális egészségügyi kihívásokkal küzdő munkavállalókat! Jólétet segítő munkahelyi gyakorlatok, pl. “az irodában nem megkövetelt személyes időtöltés, vagy a tényleg rugalmas mentális egészségügyi napok”.
– Rugalmas időbeosztás biztosítása, amire sokszor a világjárvány tanított meg főnököt, beosztottat;
– Az önérvényesítés csak egy bizonyos mértékig segíthet a kiégés ellen, viszont olyan kultúrát teremthet, amelyben felelősnek érzik magukat az egyének a saját kiégésükért.
– Könyvtáron kívüli fokozott támogatás és szociális szolgáltatások – de probléma, hogy vagy nem léteznek, vagy maguk is forráshiánnyal, kiégéssel küzdenek (pl. szociális munkások);
– A rendszerszintű változásnak lehetővé kell tennie, hogy a könyvtári szakemberek kiálljanak önmagukért, és normális határokat szabjanak a munkahelyükön. Ettarh szerint ez [az önérvényesítés] csak a kezdet, amit a koalíciók követhetnek (de facto szakszervezetek). (Ref.: Szabó Eszter)
Library Journal