Egy corvina-kiállítás margójára

Corvina-kiállításon voltam az Országos Széchényi Könyvtárban. Jó időnként látni a könyveket; legutoljára 2002-ben nézegethettem őket, ugyanitt. Most összefutottam egy bennfentessel, aki mondta: nagyon kevés a látogató a tervezetthez képest. Kifejtette: lejárt a könyvkiállítások kora. Igazat adok neki; ilyen formában biztosan. Ahogyan látom, a britek és franciák pl. sokkal inkább motívumokra koncentrálnak a gyűjtemény teljességre törekvő bemutatása helyett. A kurátor ugyan nagyon lelkesen, hozzáértően magyarázott valakinek mellettem, de pl.
– a tájékoztató szövegek túlontúl tudományosak voltak (az átlagos látogató számára)
– hiába kerestem fogódzóként Mátyás korának vonatkozó kronológiáját
– nem mutatta elég didaktikusan az egyes jellemzőket
– adottnak vette, hogy az odalátogató népek kapásból tudják, mi a breviárium, a graduále, tondó, kanonizáció, ki volt Szent Lipót stb. – pedig feltehetően az illuminációról is más, ide nem illő emlékképeik vannak :-).
– hiába kerestem maketten, hogy hol volt a várban a könyvtár
– a kinagyított a csodás miniatúrákat is csak a folyosón eldugva találtam, szokott helyükön.
Volt viszont tudományos magyarázat, szkriptor, illuminátor és miniátor munkája nagyképernyőn, interaktív e-alkalmatosságok, e-játék, Mátyás aranyforintja, pecsételési lehetőség (kiszáradt tintával). Fényképezni lehet, bár körültekintés nélkül el is vonhatja a figyelmet az alapos szemlélődéstől (vö.: link ) Megtudtam, hogy a kiállítási katalógus is nemsokára megérkezik.
– A négy hónapig látogatható rendezvény célcsoportja tehát így max. néhány ezer ember, sajnos. Azt hiszem, a lehetséges befogadók előismereteire építve részletezőbb bemutatás eredményesebb lehet. (MG)

Hírforrás:
KIT-információ
Régebbi hírforrás(ok): Corvinák a Széchényiben link Könyvfejedelmek a reneszánszban – Corvinakiállítás a kétszáz esztendős Széchényi Könyvtárban link