Hetedik alkalommal díjazták a családbarát munkahelyeket; az elismeréseket kis-, közép és nagyvállalati, valamint költségvetési szervek kategóriában adták át. A díjazottaktól elvárás, hogy az adott munkahelyen […]
Az IHM hattyúdala
A választások közeledtével a politikusokat mintha leklónozták volna több példányban. Egyszerűen mindenhol ott vannak, mindenhol szólnak néhány kedves szót. Nincs ez másként Kovács Kálmánnal, az […]
Egyeztetések az európai digitális könyvtár ügyében
Először találkoztak európai és tengerentúli szakértők a kontinens digitális könyvtárának ügyében. A megbeszélések célja, hogy lefektessék a program alap irányelveit. A tanácskozáson részt vesznek a […]
Kulturális gát az internet terjedésében
‘Közkönyvtárak a 21. században’ címmel rendezett országos szakmai konferenciát a Madách Imre Városi Könyvtár március 24-25-én. A könyvtárak jelentősége az infokommunikáció térnyerésével sem csökkenhet, sőt […]
Nem férnek a hallgatók a kolozsvári egyetemi könyvtárban
Tegnap sajtótájékoztatót tartott a kolozsvári Központi Egyetemi Könyvtár vezetősége, ahol kifejtették, hogy az egyetemi könyvtár már nem tudja befogadni a megnövekedett egyetemista létszámot. Doru Radosav, […]
Esztergomi közkönyvtár — ismét úszik. Meg könyvlopások
A Prímás-szigeti Babitsban, új nevén Helischer József Városi Könyvtárban fontos dolguk van az ott dolgozóknak: jön a víz, s a földszintjükön bizony hiába minden, betör […]
Lekérhetjük a műsorokat a könyvtárban — Szekszárdon
A szekszárdi Illyés Gyula Megyei Könyvtár immár a földi sugárzású magyar tévécsatornák régebbi műsoraival is szolgálhat az olvasók számára. Köszönhető mindez a Nemzeti Audiovizuális Archívumnak […]
Főiskolai hallgató lett könyvtárvezető Kalaznón
Pálinkás Anett főiskolai hallgatót bízta meg az önkormányzat január 1-jével a községi könyvtár vezetésével. Egyben megköszönték Csillag Pálné több évtizedes könyvtárosi munkáját. A bibliotéka pénteken […]
Abaliget ismét könyvtárat szeretne
Abaligeten újra működtetni szeretnék a könyvtárat — tájékoztatott Baritz István polgármester. Az újbóli helyi könyvkölcsönzéshez a pécsi kistérség és a megyei könyvtár támogatását szeretnék elnyerni. […]
Pinceklub a könyvtár alatt — Csongrádon
Valódi összefogásnak köszönhető, hogy elkészült a csongrádi Csemegi Károly Könyvtár és Információs Központ csaknem száz négyzetméteres klubja a pincében. Voltak, akik adományukkal segítettek — a […]