Az éves japán gyermek- és ifjúságikönyv-termés tízezer kötet körül mozog. A mintegy húsz fős bizottság évi huszonnégy alkalommal ül össze a könyvek minősítésére. A kiadványokat […]
Fókuszcsoport mellett adatbázis is – tapasztalatcsere a Corvinuson
A Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Kar Kutatási Bizottsága Science Café sorozatot hirdetett “Középpontban az ADAT” címmel, melynek keretében a félév során négy eseményt szerveznek az adattudomány […]
A szakkönyvtár segíthetne a kutatók adatbázis-igényének artikulálásában
A Corvinus Egyetem Science Café rendezvényén Csengődi Sándor elmondta, hogy míg a fizikusnak-kémikusnak a munkához labor kell, addig a közgazdásznak ugyanehhez a munkához adatra van […]
Inkorrekt osztályozás
A Kongresszusi Könyvtár könyvtári osztályozási rendszere a fehér amerikai férfi nézőpontját tükrözi. Így pl. máig használják osztályozásra az “illegális idegenek” kifejezést. Ugyan 2016-ban a könyvtár […]
Elég lesz kisebb egyetemi könyvtár, vagy mód nyílik az intenzívebb szolgáltatásokra?
2005-ben még a teljes magyar népesség 4,2 százaléka, 2016-ban már csak 2,9 százaléka járt felsőfokú képzésre valamilyen főiskolára vagy egyetemre. Grafikonra tettük a KSH vonatkozó […]
Felfedező csomagokat kínál a könyvtár, bevezetve új hobbikba és készségekbe – videóval (olvasóink szavazatára)
Egy iowai könyvtár link kiterjesztette szolgáltatásait. A könyvkölcsönzésen kívül indulásképpen 21 felfedező készleteket is ajánl, csomagokban. “Próbáld ki, mielőtt megvennéd” – szól az alapötlet. Mindegyik […]
Rontjuk saját tudományos versenyképességünket: helyi érdekű ösztönzési rendszert használunk
Torzulásokat tárt fel a Magyar Tudományos Akadémia Gazdasági és Jogi Osztályának szakterületeire vonatkozó esettanulmány. A tudományos osztály által előírt publikációs folyóirat-preferencia ugyanis eltér a nemzetközi […]
A könyv sokkal kevésbé okoz függőséget – szemben a kütyükkel. Mutatjuk, hogyan
Az étel utáni sóvárgás szerencsére azonnal megszűnik, ha megtöltöttük a bendőnket (ha nem így lenne, felrobbanna a gyomrunk). A telefonok és az alkalmazások többségét azonban […]
Így betegít meg az ülőmunka
A túl sok ülés súlyos, gyakran halálos betegségekhez is vezethet. Évente sok tízezer haláleset köszönhető az ülő életmódnak, ez több, mint a tüdőrákban elhunytak száma. […]
Szerzői jogi szabályozás: nagyobb szigor pl. a Youtube-ra vagy a Google-ra
Megszavazta az Európai Parlament (EP) kedden a szerzői jogi szabályozás tervezett módosítását, amelyet máris sokan bírálnak, mondván, egyes rendelkezései veszélyeztetik az internet szabadságát – írja […]