Folytatódik a Magyar Telekom ingyenes internetoktatási programja. Idén eddig több mint 5500-an éltek az internetakadémia nyújtotta lehetőséggel, és az érdeklődés azóta is rendkívüli: a résztvevők […]
Az év könyvtára címet a BDF könyvtára kapta
A könyvtárak megújulása, szolgáltatásaik minőségének javítása érdekében augusztus 10-én tette közzé az Év könyvtára 2007 című pályázati felhívását az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM), melyet […]
Magyar és finn közkönyvtárak — 5–10-szeres hatékonyság odaát
A Könyvtári Intézet Könyvtári statisztika 2005. című kötetéből, illetve az intézet honlapján a 2006-os évről elérhető táblázatokból emeljük ki az országos szintű adatokat. – 2005-ben […]
30-50% megtakarítás méretgazdaságosan — egyelőre egészségügyben, itt-ott
Kórház-üzemeltető hálózat nemzetközi tőkével. Interjú Kollányi Gáborral. K. G.: Egy átlagos kórházban harminc-negyven adminisztrátort foglalkoztatnak. Kiskunhalason öten maradtak, hiszen sok más mellett nálunk a pénzügy, […]
Jönnek a menedzserszerződések a közszférában
Munkajogi szempontból újraszabályozzák a közszférában a vezetői posztokat — tudta meg a Világgazdaság. A változás januártól a közalkalmazottakat érinti. 2008-tól ugyanis a vezetői megbízás mellett […]
Törvénykezés 2.0 — Írjunk (könyvtári) törvényeket wikiben
Átalakítja az új-zélandi parlament az ötven évvel ezelőtti rendőrségi törvényt, és a szöveg szerkesztését az internetezőkre bízza. Modern államokban többnyire képviseleti demokrácia van, tehát az […]
Összefogás és (sajtó)visszhangja
Az eddigi sajtóvisszhangot mennyiségi szempontból tekintve sikeresebb a tavalyinál. A tartalmat illetően leggyakoribb említett motívum a szept. 27. és okt. 9 között vizsgált 55 sajtómegjelenésből: […]
Szakmai nap miatt zárva
FSZEK közlemény, nyúlfarok stílus: 2007. október 17-én szerdán a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtára és minden kerületi könyvtára szakmai nap miatt zárva tart. — […]
Kevesebb kölcsönzés, több látogató
Svéd és dán példák mutatják, hogy manapság azoknak a könyvtáraknak van létjogosultságuk, amelyek kulturális térként és szolgáltatóhelyként is funkcionálnak — szögezi le Fodor Péter. — […]
Iskolai megaláztatások a magyar tévék archívumáért
A NAVA és a Széchényi Könyvtár egymással versengve küzd azért, hogy egy csepp se menjen veszendőbe az öt, földi sugárzású magyar tévé adásából. A százmilliókért […]