2010-ben 22 ezren vehetnek részt a közmunkaprogramokban, mondta Herczog László szociális és munkaügyi miniszter, aki szerint a hagyományos munkák mellett idén új elemként jelenik meg […]
Mit árul el rólad az adószámod, TAJ-számod, személyi azonosítód? Sosem hitted volna…
Napi rendszerességgel használjuk őket az orvosnál, az APEH-nél, a vállalkozással kapcsolatos ügyek intézésénél és megannyi hivatalban, amikor adatszolgáltatásra kerül a sor, mégse tudunk sokat róluk. […]
Áznak a könyvek — Debrecen
Mintegy 200 értékes kötet rongálódott meg a Református Kollégium Könyvtárában néhány napja. Beázott az egyik kiállítóterem. Fel kellene újítani a tetőt. Többek között erre pályázott […]
OSZK — Igazgatóváltás politikai szempontok erőterében
Politikai döntésnek tartja elmozdítását Monok István, az Országos Széchényi Könyvtár eddigi főigazgatója, aki utódjáról nehezen tudja elképzelni, hogy képes vezetni egy nemzeti könyvtárat. A kormányzat […]
Papp István a szervezeti életkorról és a szakmai önreflexióról
A nyugalmazotti lét mind civilebbé változott, az utóbbi idők jelenségei következtében egyre ijedtebben figyeli az egyes szakmák állásfoglalásait, nyilatkozatait, kritikát nem tűrő magabiztosságát, végveszedelemmel fenyegető […]
Szakdolgozati gondolatok 7. — A szakdolgozati adatbázis és minőség
Egyelőre nincs átfogóbb hazai szakdolgozat-adatbázis, és tervek sem látszanak. Ehhez pl. serkenteni kellene a szakdolgozatok internetes közzétételének szerzői engedélyezését. A nyilvánosságra hozatal jótékony hatással lehetne […]
Leépítés a könyvtárban — lenne lehetőség az ésszerűbb munkavégzésre
Nyugdíjba ment két kolléga egy dunántúli megyei könyvtárban január 1-től, így négy helyett két könyvtáros (összesen három felsőfokú diploma) maradt a tájékoztatási ponton. Munkájuk a […]
Lehetőség-e még a nyomtatott könyv a kurrens könyvtári szolgáltatásban?
Kicsit úgy érzem magam, mint az egykori dunai hajós, aki elhűlve nézte, hogyan rakják le a folyó partján a vasúti síneket. Lenézte, nevetett rajta, mégis […]
Műhelytitkok a Google szkennelési módszereiről
Nagy mennyiségben, gyorsan, jó minőségben digitalizálni nem kis feladat; ezért kellett speciális technológiákat kifejleszteni e munkára. A Google sok vitát kiváltó könyvdigitalizálási programja a feladat […]
Breuer atlantai könyvtárépülete
A képek a modern művészet elveit, annak dinamikus, akadémizmusról (historizmusról, hierarchiáról, szimmetriáról…) lemondó rendszerét szimbolizálják: a rács a modern konstrukciót, vízszintesek és függőlegesek dinamikus kapcsolatát; […]