Amikor 2020 márciusában a koronavírus-járvány miatt be kellett zárni a könyvtárakat, a könyvek elvitele vagy házhoz szállítása mellett az online szolgáltatások kerültek előtérbe. Az Onleihe 2020-as adatai szerint az e-kölcsönzés és a streaming megsokszorozódott: 2020 márciusa és májusa között 3,7 millió digitális kölcsönzést regisztráltak. (2019-ben ez még csak 2,6 millió volt.) Több könyvtár a digitális térben szervezett felolvasást, programozási workshopot vagy olvasásnépszerűsítő programot. Ennek ellenére az első, majd a második, novemberben kezdődő lezárás is azt mutatta, hogy sok szolgáltatást a könyvtárak nem, vagy csak részben tudtak digitális formában nyújtani, mivel a kisebb intézményekben nem állt rendelkezésre technológia, forrás és szaktudás, számos helyen pedig hiányzott a megfelelő infrastruktúra (szélessávú internet, wifi, korszerű hardver és szoftver) is.
A Német Könyvtárak Egyesülete (dbv link ) a Jelentés a könyvtárak helyzetéről című dokumentum elkészítéséhez anyagi helyzetükről kérdezte tagjait. A települési könyvtárak 49%-a azt állította, hogy a meglévő költségvetése nem elegendő a digitális szolgáltatások bővítéséhez. A könyvtárak 47%-ának többletforrás kellene az infrastruktúra megújításához, 42%-uk pedig nem tudott a sajátos igényű célcsoportoknak (hátrányos helyzetűek, idősek, fogyatékkal élők, menekültek) oktatást biztosítani.
A járvány világossá tette, hogy a kulturális szektort további digitalizálással kell jobban felkészíteni a modern világ követelményeire, ezért a szövetségi kormány Neustart Kultur [A kultúra újraindítása] címmel 2020 júniusában programot indított a kulturális és a médiaszektor számára. A dbv a Bundestag és a szövetségi kultuszminisztérium képviselőivel való tárgyalások után elérte, hogy a könyvtárak és a levéltárak is bekerüljenek a programba. A 2020 őszétől futó WissensWandel [Tudásváltozás] program tízmillió euróval támogatta a könyvtárak és levéltárak digitális fejlesztését. (Eddig 190 projektet hagytak jóvá.) (Digitális átalakulás a könyvtárakban: a Német Könyvtárak Egyesülete programokkal támogatja a könyvtárak átalakulását, főleg a világjárvány idején; ref.: Hegyközi I.)
Humanus