A könyvtári világnak meg kell újulnia – ismét felhívták rá a figyelmet Gyulán

A könyvtári világnak meg kell újulnia, az intézményeket közösségi színtérként kell működtetni – mondta Fekete Péter kulturális államtitkár kedden Gyulán, ahol átadta a Mogyoróssy János Városi Könyvtár felújított gyermekrészlegét.
Mint a politikus hangsúlyozta, “a gyerekeket vizuális robbanás éri, a nyomtatott könyvek kiesnek a kezükből”, ebben a környezetben kell a könyvtáraknak versenyezniük értük. Gyulán jó választ adtak erre a kihívásra – jegyezte meg. Fekete Péter kiemelte, hogy a kulturális ágazat részéről soha nem látott összefogás mutatkozik az Ukrajnából érkező menekültek iránt. Színházak, könyvtárak kisbuszai állomásoznak a határnál, az intézmények gyűjtéseket szerveznek, a Nemzeti Művelődési Intézet kidolgozott egy applikációt a szálláshelyek elosztására, a Nemzeti Színház befogadta a teljes beregszászi társulatot, a kijevi és a harkovi artistaképző Budapestre költözött – sorolta.

Kovács József országgyűlési képviselő elmondta, a városi könyvtár gyermekrészlegének felújítását az államtitkár saját keretéből biztosított 15 millió forintos támogatásból valósították meg.
A korábbi ifjúsági hanglemezkölcsönző helyén beépített projektorral, hangfalakkal, vetítővászonnal rendelkező “tinikuckót” alakítottak ki, ahol foglalkozásokat lehet tartani. Számítógépek ugyan nincsenek a gyermekkönyvtárban, de a wifi-hálózatot kiépítették – mondta, hozzátéve, hogy hitük szerint csak úgy lehet okos felnőtteket nevelni, ha már gyerekkorban vonzó szolgáltatásokat nyújtanak számukra.
A gyulai könyvtár gyermekrészlegének napi átlagos látogatószáma iskolai csoportok látogatásakor, valamint a sakk- vagy a gyöngyfűző szakkör napjain 60-70 fő körül mozog.

Hírforrás:
Kormány.hu