Több mint 13 ezer informatikust foglalkoztatnak a hazai közintézmények, de a szervezetek kétharmadánál egy szakember sincs. A fejlesztéseket a szűkös források mellett a tervezés hiánya is hátráltatja. A mintegy 16 ezer hazai közintézmény csupán alig több mint harmadánál, mintegy 5600 szervezetnél található belső IT-csapat, vagy áll alkalmazásban legalább egy informatikáért felelős személy. A fejlesztések legfőbb akadályát egyértelműen a szűkös gazdasági, anyagi lehetőségek jelentik – állítják a kutatásban megkérdezett döntéshozók. Emellett az intézmények 14-18 százalékánál a szakemberek hiánya, a központi költségvetési intézmények esetében pedig a szervezeti nagyságból adódó rugalmatlanság is jelentősen hátráltatja a beruházásokat. Az említett korlátozó tényezők mellett a fejlesztések elé mindenképpen jelentős akadályt gördíthet az IT-tervezés hiánya. Írásos, részletesen kidolgozott informatikai stratégiája még a központi költségvetési szegmensben is csupán az intézmények 46 százalékának van, a többi szegmensben ez az arány még a 15 százalékot sem éri el. Mindezen tényezők mellett a beruházásokhoz a költségvetési intézmények csak mintegy ötödénél, s az e szempontból élen járó központi költségvetési szegmensben is csak az intézmények egyharmadánál kapcsolódnak megtérülési számítások.
Informatika a közszférában
Régebbi hírforrás(ok): – F: jan. 18., link