Az e-inclusion (e-befogadás) az Európai Unióhoz kötődő fogalom. Lényege a digitális felzárkóztatás, a digitális szakadék áthidalása, az internet előnyeinek megosztása olyan emberekkel, csoportokkal, akik ezektől korábban el voltak zárva, illetve ezekkel nem tudnak élni. ‘Az e-befogadás nem egyszerűen a kisebbségek, mozgáskorlátozottak, idősek és kistelepülésen élők számára kitalált internet-tanfolyam, hanem egy általános gondolkodásmód, amivel megnyílik a lehetőség az egyre szélesebben tátongó digitális szakadék befoltozására, de legalábbis keskenyebbé tételére.’ Molnár Szilárd szociológus, az Információs Társadalom Trendkutató Központ (ITTK) munkatársa szerint az elmúlt 10 évben sokat változott a helyzet. ‘Korábban még csak az volt a kérdés, hogy milyen eszközöket, milyen hozzáférést kellene adni az embereknek, nemrégiben már az, hogy mennyien használják ezeket és milyen gyakoriságú ez a használat. Manapság viszont azt kellene nézni, hogy a használat minősége milyen, milyen tartalmat lehet adni. Másrészt beszélt arról, hogy a digitális szakadék ugyan mérhető klasszikusan is, összehasonlítva az internet használatot városi/vidéki, tanuló (95%)/nyugdíjas (8%), roma/ nem-roma szempontból, de sajnos az internethasználóként elkönyveltek között is óriási különbségek vannak. A már netezők közül is például alig 18% használ netbankot.’ (ajánlja: Takács Dániel) – F: nov. 24.
e-Befogadás 2008 — a netezők között is van szakadék
Régebbi hírforrás(ok): Wifi Falu, link