Haldoklik a magyar tudományos könyvkiadás — vagy új üzleti modell kellene?

Tavaly óta egyre hangosabban szólnak a vészharangok: halódik a magyar tudományos könyvkiadás. Úgy tűnik, ezen belül a humán tudományoknak lassan tényleg befellegzett. Évi hetvenmilliárdos a hazai könyvpiac, de sem az üzleti, sem a támogatás-alapú szemlélet nem működik, ha tudományos műről van szó. — Garantált felvásárlási keretben, alternatív kereskedési módokban, és jelentősen megerősített fordítástámogatási programban látja a megoldást Gyenes Ádám, a L’Harmattan Kiadó ügyvezető igazgatója. A digitális nyomdával, gyorsan és rugalmas példányszámmal működő kis kiadó számára jelentős költségcsökkentő tényező egyébként, hogy egyetemi tanszékekkel áll szerződésben. A szakkönyv szerzője ez esetben ugyanis korábban, más forrásból már támogatott kéziratot hoz, amiért is a kiadó már nem fizet honoráriumot, és ‘a hozzáadott tudományos értéket sem vizsgálja’. Kérdés azonban, hogy egy 50-100 példányban kiadott munka — az érdekelt tanszéken túl — eljut-e a kollégákhoz s az olvasókhoz. Egy szakkönyvei felénél megrendelőként fellépő nagy kiadó számára ez az út nem járható, mondja Gyurgyák. A kulturális kormányzat jelenleg — a Fordítói Alap 100 milliós állami támogatásának nyár eleji bejelentése szerint – áttételes támogatásokban gondolkodik. Erre utal a Könyvtárellátóhoz telepített 80 milliós állami apanázs is: ‘A kiadók jelzik a kiadni szándékozott művet, a könyvtárak pedig kedvezményesen vásárolhatnak szakkönyveket” — mondta Manherz Károly kulturális szakállamtitkár. És ha beválik, a tervek szerint ősszel ugyanekkora összeg áll majd rendelkezésre’. – F: nov. 13.

Régebbi hírforrás(ok): HVG, link