Mi zavar engem a magyar könyvtárügyben? — 12 éve

Vissza-visszaolvasva korábbi években született megállapításokat, nem csak az tűnik fel, hogy a lényeget tekintve nem sok változott, hanem hogy az általunk fenntartott rendszert ugyanazokba a hibákba visszük bele. Tanulási képességünk elhanyagolhatónak tűnik. Közben elzúgott mellettünk az információs ipar. (MG)
‘… az érdekképviseleti munkában is a személyes szimpátiák és antipátiák mentén szerveződnek a dolgok. Amikor szakmai érvek helyett régi, elfojtott érzelmek törnek elő, vagy ha egy intézkedésben, egy gesztusban mindjárt valami mögöttes szándékot vélnek felfedezni. De kétségbe ejt a központi szolgáltatások körüli huzavona, bizonytalanság is. Szóval ebben a szükségszerű és meglehetősen indokolt átalakulásban a mindenki által igényelt kapaszkodók hiányoznak, a tiszta képletek, az igenek vagy a nemek. De ezeket csak mi teremthetjük meg, kínlódhatjuk ki.’ ‘Szakmailag túl sok a könyvtár, a szervezet elaprózott, sok a párhuzamosság, alacsony szinten drága a működés. A személyzet létszáma magas, következésképpen alacsony a munkabér, hasonlóan a szakmai felkészültség minősége is.’ [írja Zsidai József] Ezzel így ugye globalice (és meg főleg általánosságban) mindenki egyetérthet, de minden eleme, minden megállapítása érdekeket, személyeket sért, ha konkretizáljuk. Tegyük? Szerintem tegyük és sürgősen, mert különben külső erők (lásd: költségvetés, államháztartási reform, kincstár) ezt úgyis megteszik. – F: Mi zavar engem a magyar könyvtárügyben? / Ambrus Zoltán.