A rég halott IWIW kincset érő adatain mutatták ki, hol nőhet az egyenlőtlenség Magyarországon.
A társas kapcsolatok töredezettsége mérhetően nagyobb volt a fizikai akadályokkal szabdalt városokban, és ott, ahol a kényelmi szolgáltatások szétszórtan helyezkedtek el, vagy nagy volt a fizikai távolság a különböző lakónegyedek között.
Az elemzés következtetése tehát, hogy a társadalmi-gazdasági egyenlőtlenségek korrelálnak a kapcsolati hálók töredezettségével, ez a töredezettség pedig összefügg a fizikai tér struktúrájával akkor is, ha más szempontok hatását kizárják. A földrajzi tagoltság hatása jelentkezett például olyan tényezőkben is, mint az iskolai kompetenciamérések eredményei, amelyekből tisztán kirajzolódott, hogy a jobb és rosszabb iskolák egy-egy településen belül a földrajzi akadályok mentén is szerveződnek.
Mint Ságvári elmondta, egy-egy település fizikai térszerkezete és a kapcsolathálók töredezettsége között kimutatható az összefüggés. A településen belüli nagyobb távolságok, a fizikai akadályok és az embereknek találkozási lehetőséget kínáló helyek térbeli koncentráltsága mind növelik a különböző csoportok közötti társadalmi és fizikai távolságokat. Ez pedig hozzájárul az egyenlőtlenségek további növekedéséhez. Azt ugyanakkor nem lehet bizonyítani, hogy önmagában egy-egy város térszerkezete választja el egymástól az ott élő embereket, tovább mélyítve a társadalmi egyenlőtlenségeket.
Ahol nagy volt az egyenlőtlenség 2011-ben, továbbá a kapcsolati hálózat is töredezettebb volt, ott a meglévő egyenlőtlenség tovább nőtt a vizsgált időszakban (2011-2016).
Qubit