Július 24-én nyilvánosságra hozták a felvételi ponthatárokat és létszámokat. Az ‘informatikus könyvtáros’ alapszakra, államilag támogatott helyekre az ELTE-n 321, a többi intézménybe 288-286 ponttal lehetett bejutni. Figyelemre méltó (de nem szakma-specifikus) jelenség, hogy a költségtérítéses formában sok esetben a minimális 160 pont is elégnek bizonyult. A nappali tagozatra felvettek létszámát tekintve, népszerűségben is tarolt az ELTE: annak ellenére, hogy levelező képzést nem hirdetett, 70 hallgató kezdi náluk a félévet; Debrecenben és Szegeden pedig 39-39 hallgatót vettek fel. A felvételi verseny nagy vesztesei a kis vidéki főiskolák, illetve az egyetemek főiskolai karai lettek: ők 5-18 nappalis hallgatóval kezdik az új tanévet. Ugyanezek az intézmények levelező képzésben viszont felülmúlják önmagukat, a legtöbb hallgatót a bajai EJF (33) vehette fel, a SZTE előtt (32). A mesterképzés beindítása nehézkesnek bizonyult: a ‘könyvtárpedagógia-tanár’ képzésre elenyésző számban, és csak levelező tagozaton volt lehetőség hallgatókat felvennie a debreceni és a szegedi egyetemnek. Mindezek csupán a fővonalak, a pótfelvételi után a létszámadatok biztosan változni fognak.
Felvételi 2008: levelezős főiskolák? (gyorsjelentés a felvi.hu alapján)
Régebbi hírforrás(ok): Stohl Róbert, EJF