A Digitális Irodalmi Akadémia azzal a céllal jött létre a honlap tanulsága szerint, ‘hogy hozzájáruljon a magyar szépírók legjobbjainak alkotói szabadságát biztosító méltó feltételek megteremtéséhez, műveiket elérhetővé tegye az interneten.’ A program komoly állami támogatással és technológiai elképzelésekkel indult, mégis a magyar internetes könyvtárak legnehezebben használható példánya. Az innen letölthető művek csak nehézkesen egyesíthetőek egy fájlba, így a szöveg szintű kereshetőséget, ami hagyományosan a digitális könyvek egyik legfontosabb előnye, elvesztik a felhasználók. Zavaró továbbá az is, hogy körülbelül szerzőnként kell a felhasználónak beleegyeznie a felhasználási feltételekbe. A fentiek mellett egy komoly előnye van a DIA-nak: itt érhetőek el a legnagyobb számban digitalizált kortárs irodalmi művek, és ezen a tényen még a kényelmetlen felhasználói felület sem változtat. A DIA az addigi fenntartójától, a Neumann János Digitális Könyvtár Kht-tól 2007-ben átkerült a Petőfi Irodalmi Múzeumhoz. A weben a 2006 óta változatlan honlap és állomány található meg, annak remek példájaként, hogy az önkéntes közösségi digitalizálás gyorsabb eredményre vezet, igaz közösségi módszerrel nem is próbálnak kritikai kiadás minőségű szöveget előállítani. – F: dec. 14.
E-könyvtár kortársakból — vagy kritikai, vagy használóorientált?
Régebbi hírforrás(ok): Origo, link natos-bun.html