A Kolozsváron néhány napon belül átadásra kerülő Polus Center bevásárlóközpont területéből 630 négyzetméternyi felületet kizárólag könyvek értékesítésére tartanak fenn. ‘Október 12-én reggel nyolc órakor megnyitjuk a Libri könyvbirodalmat, az ország legnagyobb könyvesboltját’ — közölte John Holm, a könyvkereskedelmi lánc romániai igazgatója. Az indulás pillanatában a könyvkészlet 7000 címe közül a román nyelvű készleten kívül ezer magyar, ezer pedig angol nyelvű kötet lesz, jövőre már tízezer könyv közül választhatnak kedvükre valót az olvasók. A magyar, román vagy más nyelvű könyvek arányát a vásárlói igények döntik majd el — jelezte az igazgató. Romániában megszakadt a kapcsolat az 1989 előtti könyves kultúra és a jelenlegi olvasói szokások között — fejtette ki nézetét az igazgató, aki szerint a világpiaci javuló tendencia alapján most érett meg rá az idő, hogy az olvasók és könyv közötti kapcsolat ismét felértékelődjék. A Libri könyvesbolt feladatát abban látja, hogy a bolt méltó feltételeket teremtsen ehhez. – F: okt. 11.
Az ország legnagyobb könyvesboltját nyitja a Libri Kolozsváron
Régebbi hírforrás(ok): Erdély Ma, link