Jóváírás

‘A könyvbűnösök napján bóklászom a városban. Ma minden könyvtárban megbocsátanak a vissza nem vitt könyvekért. Várom, hogy hosszú sorok kígyóznak a könyvtárak előtt, de nem. A könyvbűnösök lapulnak. Az egyik könyvtár ajtaján megüti a szemem egy felirat, jóváírást ajánl. Éppen A Pál utcai fiúk van nálam, száz éve írta jóvá Molnár Ferenc, néhány napja felkértek a Literától egy kis játékra, öt napig írjak naplót, bújjak bele valamelyik szereplő bőrébe. Csónakost választottam. Leülök a Múzeum kertben, olvasok, de nem hagy nyugodni ez a jóváírás. Aztán beugrik valami. Rohanok haza, összeszedem az eddigi megjelent könyveimet, megyek a könyvtárba. Örömmel fogadnak, egy csinos könyvtáros lány kinyitja sorra őket, aztán elcsodálkozik. Ezek nem is könyvtári könyvek. Nem, de én írtam. Néz rám, nem tudja, mit akarok. Legyenek szívesek jóvá írni. Én csak ennyire tudtam, könyörgöm, írják nekem jóvá. A lány telefonál, félek, hogy a pszichiátriát hívja…’ – Folyt.: Népszava, okt. 13.