Német kutatóknak sikerült egy különleges szoftver és egy hagyományos szkenner segítségével egy a vakok számára készült írás olvasására képes rendszert létrehozniuk. A megoldás központi elemét jelentő speciális alkalmazást a Furtwangeni Főiskola Számítógépes és Villamosmérnöki Karának két munkatársa, Dr. Wolfgang Rülling és Dr. Reiner Schmid professzorok fejlesztették ki. A két német professzor bevonta a munkába a kar hallgatóit is, de a szoftvert így is csak hosszas fáradságos munkával sikerült megalkotni. Az adott szöveget tartalmazó lapot vagy dobozt elegendő csak behelyezni a szkennerbe, a program pillanatokon belül beolvassa a Braille-írással írt dokumentumot, majd lefordítja azt hagyományos szövegre. Végül a lefordított anyagot meg is jeleníti a képernyőn és amennyiben kérik, még hangosan fel is olvassa. A szoftvert elsősorban olyan területeken lehet alkalmazni, ahol egyaránt vannak vak és gyengénlátó, illetve jól látó emberek számára készült termékek és ahol emiatt gyakran keletkeznek problémák. – F: júl. 3.
Braille-írás fordító program
Régebbi hírforrás(ok): link