E konferencia címe is szó szerint ‘középpontba állította’ a használót ám ez most sem sikerült teljesen — zárta a szakmai rendezvényt Venyigéné Makrányi Margit, s hozzátette: a következő rendezvényen ez feltehetően más sikerülni fog. — Magyarországon a a 14-17 évesek 90-96%-a számítógéphasználó — hangzott el Molnár Szilárd (ITTK) előadásában, és a web 2.0 használói táborának is ők adják a gerincét. Az adott időben idősebb korosztályok esetében ez az arány rendre csökken. Úgy tűnik tehát, hogy a web 2.0 megoldásaival (blogok, wikik, rss, podcast stb.) nem feltétlenül kell foglalkozniuk a könyvtárosoknak. Ez csak akkor fontos, ha e közösség megszólítását vagy könyvtárban tartását tontosnak tartjuk. 🙂 Emellett azt is érdemes tudni — mondta Pintér Róbert (ITTK) többek által provokatívnak mondott előadásán –, hogy 15 éves korig növekszik az olvasás mennyisége, utána csökken. Ám ez nyilván képernyőről való olvasást jelent: az internetezők ugyanis többet olvasnak, mint bárki más. Az interten terjedését már rég nem a költségek, hanem az értékrend gátolja. (MG)
Beszámoló az MKE Olvasószolgálati Szekciójának miskolci konferenciájáról
Régebbi hírforrás(ok): Mikulás Gábor